Énekes ragadozómadár a bugaci puszta téli vendége

Sikerült megfognia a területileg illetékes természetvédelmi őrnek, aki meggyűrűzte a ritka madarat.
Kapcsolódó cikkek

Hazánkban a nagy őrgébicsnek  (Lanius excubitor) leginkább az északról ideérkező és nálunk telelő példányaival találkozhatunk, bár kis számban már fészkel is nálunk néhány éve, írta a Kiskunsági Nemzeti Park.

Kapcsolódó
Legkisebb „ragadozó” madarunk, a nagy őrgébics
Bár rendszertanilag az énekesmadarak közé tartoznak, mégis ragadozó madárként viselkednek.

Első tényleges fészkelését 2000-ben sikerült bizonyítani a Vas-Soproni-síkságon, a Szatmári- és Beregi-síkon pedig már stabil, növekvő fészkelő állománya alakult ki. A felmérések szerint jelenleg 80-125 párra becsülik a nálunk költő egyedeket. Az áttelelők nagyobb számban október végén jelennek meg és március elején többségük elhagyja az ország területét.

Kedveli a nyílt, fákkal és bokrokkal tarkított gyepes területeket, így a Kiskunságban bőven akad számára megfelelő élőhely.

Nagy távolságról is viszonylag könnyen észrevehető, mivel tipikus vártamadár, azaz szívesen kiül magaslatokra, például magányos fákra, cserjékre, villanyvezetékekre, ahonnan jól szemmel tudja tartani a környezetét.

Rendszertanilag ugyan az énekesmadarakhoz tartozik, mégis az életmódja szerint ragadozó ez a rigó nagyságú madár, amire kampós, erős csőre is utal. Leggyakrabban kis rágcsálókat, főként pockot, esetenként apró énekesmadarakat zsákmányol. Mivel nincsenek a ragadozómadarakra jellemző, erős, nagy karmokkal ellátott lábaik, így prédájukat gyakran egy megfelelő „tépőhelyen” rögzítik, vagyis felszúrják valamilyen bokor tövisére.

Egy cserje éléskamra funkciót is betölt, ahogy szaporodnak rajta a felszúrt maradványok, meglehetősen bizarr látványt nyújtva, ha ilyenre akadunk. Talán pont emiatt a szokása miatt kapta a tudományos nevében a nem túl hízelgő lanius elnevezést, ami latinul hentest, mészárost jelent (az excubitor jelentése pedig őrszem)

– olvasható a nemzeti park weboldalán.

Kapcsolódó
Téli madárritkaságot fotóztak a Nyírségben
A madárra egy vadász lett figyelmes.

Magyarországon még nem túl sok nagy őrgébicset gyűrűztek, 1951 óta az 1033. gyűrűzött példányt éppen Bugacon sikerült megfognia a területileg illetékes természetvédelmi őrnek 2021. december 7-én, így színes gyűrű kerülhetett a lábára.

Érdemes folytatni a gyűrűzési munkát, mert akkor többet megtudhatunk arról, hogy adott példányok mennyire tartják a revírjüket a tél folyamán, illetve a következő télen is ugyanoda térnek-e vissza.

A faj elterjedését az intenzív mezőgazdasági művelés kedvezőtlenül befolyásolja, fontosak számukra a mozaikos mezőgazdasági területek, valamint a legeltetéses állattartás is pozitívan hat élőhelyei minőségére.

Kapcsolódó
Érkeznek az Alföldre a puszta téli vendégei
Számuk napról napra növekszik.