Mozaik

Műanyag mikroszemcséket találtak az emberi vérben

pixabay
pixabay
Először fedeztek fel ilyet a kutatók.

Először találtak emberi vérben műanyag mikroszemcséket, a kutatók a vizsgált emberek majdnem 80 százalékánál kimutatták a szennyezést.

A felfedezés azt bizonyítja, hogy a részecskék terjednek a szervezeten belül és a szervekben is megtapadhatnak. Egészségre gyakorolt hatásukat egyelőre nem ismerjük

– írta a The Guardian online kiadása csütörtökön.

A kutatóak aggasztónak tartják a jelenséget, mivel a mikroműanyagok laboratóriumi körülmények között károsítják az emberi sejteket. A légszennyezés mikroszemcséiről már tudjuk, hogy behatolnak a szervezetbe, és évente több millió idő előtti halálozást okoznak.

Rengeteg műanyagszemét kerül a környezetbe, mára az Everesttől az óceánok legmélyéig az egész bolygót szennyezik. Az már ismert, hogy az étellel és a vízzel az ember lenyeli, valamint be is lélegzi őket, és megtalálták csecsemők és felnőttek székletében is.

Kapcsolódó
Mikroműanyagokat találtak tengeri teknősök gyomrában
A vizsgált 102 állatban több mint 800 szintetikus részecskét találtak.

A tudósok 22 egészséges felnőtt donor vérmintáját elemezték, 17-nél találtak műanyagszemcséket. A minták fele tartalmazott PET műanyagot, amely italos palackok alapanyaga, egyharmadukban ételek és más áruk csomagolásához használt polisztirént találtak. Negyedük a műanyag táskák anyagát, a polietilént tartalmazta.

Tanulmányunk az első bizonyítéka, hogy vérünkben polimerszemcsék vannak, ez áttörést jelent. A kutatást ki kell terjesztenünk, növelnünk kell a minták és a kutatott polimerek számát. A további vizsgálatok már elkezdődtek

– mondta Dick Vethaak, az amszterdami Vrije Egyetem ökotoxikológusa.

Korábbi kutatások kimutatták, hogy a csecsemők széklete tízszer több mikroműanyagot tartalmaz a felnőttekéhez képest, és az cumisüvegből táplált babák naponta műanyagcsemcsék millióit nyelik le.

Kapcsolódó
Beteggé teheti az embert a műanyag mikrorészecske
A műanyag nemcsak a környezetet, de az emberi szervezetet is veszélyezteti.

Az új tanulmányt az Environment International című tudományos lap friss száma közölte. A tudósok acéltűket és üveg kémcsöveket használtak a műanyagszennyezés elkerülése érdekében.

A nagy kérdés, hogy mi történik az emberi szervezetben, a műanyagszemcsék bent maradnak-e. Bekerülnek az egyes szervekbe, átjutnak a vér-agy gáton? A koncentrációjuk elég magas ahhoz, hogy betegséget okozzanak? Sürgősen szükség van további kutatások finanszírozására, hogy válaszolni tudjunk

– magyarázta Vethaak. (MTI)

Kapcsolódó
Mikroműanyagok szennyezik a Balatont
A pontos mérések segíthetnek, hogy a helyzet ne súlyosbodjon.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik