Egy örök szenvedély kezdete
„Már gyerekkoromban elkísértem apámat a vadászatokra. Később hajtóként jártam az erdőt a vadászokkal. Aztán 1971-ben a Vadászati Világkiállításon találkoztam Benkő Gyulával, nagy színészünkkel, aki kiváló vadász volt. Megkérdezte, hogy voltam-e már nagyvadászaton. A nagyvadászat azt jelenti, hogy szarvasra, vaddisznóra, dámra, őzre, muflonra vadásznak, nem pedig apróvadra, vagyis nyúlra, fácánra, fogolyra. A nagyvadakra ugyanis golyós puskával kell lőni, az apróvadakra pedig elég a sörétes is. Mondtam, hogy még nem jártam nagyvadászaton. Meghívott Gödöllőre. Bemutatott a vadőrnek. Felszálltunk egy lovas kocsira, kikocsikáztunk a területre. Benkő Gyula olyan könnyedén, olyan természetességgel ment a fák és bokrok között az erdőben, mint én a Váci utcán.
Csodálatos volt a táj, az előttünk terülő hatalmas lucernás. Már a látvány elvarázsolt. Lélegzetünket visszafojtva figyeltünk és vártunk. Megjelent egy hatalmas agancsú szarvas – éppen kilépett az erdőből és bement a lucernás közepére. Nem volt messzebb ötven méternél tőlünk. Gyula felemelte a távcsövét, és átadta nekem, hogy én is megnézhessem közelebbről az állatot. Lenyűgöző volt. Aztán eszembe jutott, hogy ezt a csodálatos szarvast pillanatok múlva lelövik. De Gyula nem lőtt. Le se akasztotta a válláról a puskát. Csak nézte a méltóságteljes, gyönyörű állatot. Aztán megjelent egy szarvastehén, és messzire futottak. Kérdeztem Gyulát, hogy miért nem lőtte le a szarvast? Azt válaszolta, hogy fiatal volt és szép. Nem sokkal később visszamentünk a vadászházba, kolbászt ettünk, zöldpaprikát és szalonnát, bort ittunk, és csak meséltük az élményeket. Ekkor már tudtam, hogy én is vadász szeretnék lenni” – emlékezett vissza az Origónak.
Gyerekkorában saját készítésű csúzlival kezdte
„Fontos volt először mindig megnézni a fákat, nagyon nem mindegy milyen az az ág, de akkoriban nagyon nehéz volt gumit találni hozzá. Egyszer Érdligeten, a második világháború kellős közepén, a kis Császár gyerekkel, akiknek vendéglőjük volt, lent a borospincéjükben találtunk gumit! 9-10 évesek lehetettünk, a borospincében raktározták a németek az autógumikat. Voltak a feketék is, de a piros gumik voltak az igaziak! Megláttuk őket a pincében, ez őrület volt! Na ez kellett a csúzlihoz, úgyhogy két-három gumiból kis csíkokat vágtunk ki, de szépen visszaraktuk őket a helyükre. Aztán hónapokig keresték a partizánokat! Rájöttek a szülők a turpisságra, elkobozták a csúzlijainkat, akkor kaphattuk vissza, amikor az oroszok bejöttek” – mesélte a HelloVidéknek.
Van, hogy a vadász elfelejt vadászni
Vettem egy őzhívó sípot, és elmentem vadászni, hogy kipróbáljam. Leültem, ölemben a puskámmal és próbálgattam a sípot. Egyszer csak ott termett egy őzbak, megállt, rám nézett én pedig gondoltam magamban, ezek szerint jól fújtam a sípot. Aztán elment a vad és én utána vettem észre, hogy a puska az ölembe maradt. Elfelejtettem vadászni, olyan örömet okozott, hogy jól sípoltam, hogy eszembe se jutott lelőni a vadat
– mondta a Kossuth Rádióban.
A vad is vadászik
“A vad is vadászik. Csúnya, elítélendő, gyáva alapállásból: mindig az erősebb eszi meg a gyöngét. Igaz, a nyúl nem vadászik a nyúlra, farkas a farkasra, hiéna a hiénára, oroszlán az oroszlánra… Az ember mindenre vadászik, nyúlra, farkasra, hiénára, oroszlánra, emberre… A vadász még az orvvadászra is vadászik. Talán ezért van még mindig nagyon sok vadállat. Lehet, hogy paradoxon, de a vadászoknak köszönhető a Földön ma is létező vadállomány” – írta a színész a Vadakat mesélek című könyvében.
A vadász vigyáz is az állatokra
“Sokan azt hiszik, hogy aki vadászik, az nem szereti az állatokat. Pedig ahol vadászok vannak a világon, ott van vad, ahol nincsenek vadászok, ott nincs vad, mert ott az orvvadászok kiirtották. A vadászok nemcsak lelövik a vadakat, hanem vigyáznak is rájuk.”
