Mozaik

Nyomkövetőt szereltek a balatoni horgászcsónakokra

facebook/ibcc
facebook/ibcc
Elkezdődött a világ legnagyobb pontyfogó versenye a magyar tengeren.

Vasárnaptól április 30-ig tart a VIII. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC), melyen 26 ország 240 csapata 140 órán át éjjel-nappal horgászik a Balatonon, írta a likebalaton.

Kapcsolódó
Közel kétmillió forintot ér a legnagyobb kifogott balatoni ponty
A világ legtöbb csapatát felvonultató pontyfogó versenyen mintegy 55 millió forint az összdíjazás.

Több 30 kg fölötti pontyra is számítanak a világ egyik legnagyobb pontyfogó versenyén, melyre a magyarok mellett, a többi között cseh, szlovák, román, osztrák, német, lett, litván, francia, bolgár, török, lengyel, szerb, belga és görög versenyzők is érkeztek.

A Balaton teljes területén, összesen 38 településen 140 órán át horgásznak a neves pecások.

Újdonság, hogy GPS-es jeladóval szereltük fel a csapatok csónakjait, így mindenki azonos területű szektort horgászhat a tavon. Nem húznak majd el a szélsők jobbra-balra, így még kiegyenlítettebb lesz a verseny

– mondta a portálnak Csörgő Tamás, a verseny főszervezője.

A szakember szerint az 51,5 tonnás eddigi összfogást biztosan megdöntik, ha az időjárás is engedi, összejöhet a 60 tonna összfogás is.

A legnagyobb halat illetően pedig tavaly egy darab 30 kg fölötti pontyot sikerült kiemelni, de szerintem idén két, vagy három 30 pluszos fog kijönni. Tudjuk, hogy a Balaton 60 ezer hektáros területén 5-6 ilyen nagy, 30 kg fölötti ponty úszkál. A szerencsén múlik, hogy kinek sikerül kifogni ezeket

– latolgatta a lehetőségeket Csörgő Tamás, hozzáfűzve, teljesen kiszámíthatatlan, hogy az északi vagy a déli parton horgászó csapatok fogják-e megnyerni a versenyt.

A verseny miatt a Balaton teljes területén megtiltják a behúzós horgászatot azoknak, akik nem indulnak az IBCC-n.

Kapcsolódó
30 kilónál nagyobb pontyóriást fogtak a Balatonban
Ilyen nagy pontyot eddig nem fogtak a verseny történetében.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik