Mozaik

Megérkezett az első gép a hévízi reptérre

Wikipedia
Wikipedia
Két évig kihalt volt a repülőtér, de idén április 20-án végre elindulhatott a szezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton is – írja a termálonline.hu.

A hivatalos menetrendben még nem szerepel az első charterjárat, mely egy német utazási iroda szervezésében érkezett. Nyáron Frankfurtból, Hamburgból, Berlinbőlés Düsseldorfból is indítanak gépeket Sármellékre, ezek a járatok korábban is működtek már.

Kapcsolódó
Bajba kerülhet Hévíz az orosz vendégek nélkül
Tavasz elejére szinte csak azok maradtak, akik életvitelszerűen itt élnek.

Újdonságnak számít, hogy a WizzAir is indít járatokat, melyek június 16-tól szeptember 15-ig menetrend szerint fognak közlekedni csütörtökönként és vasárnaponként Dortmund és a Balaton melletti település között.

A járat – bár a nyaralókra lett optimalizálva – az ország nyugati részén élőknek is hasznos lehet, ha repülővel utaznának Németországba. Nagy előnye a budapesti indulással szemben, hogy itt ingyenes parkolási lehetőséget is biztosítanak az utasoknak.

Hévíz mellett a környékbeli nyaralóhelyek is örülhetnek a repülővel érkezők által megnövekedett turistaforgalomnak.

Kapcsolódó
Áthúzott a Balaton felett az ordító egér
A 406-os oldalszámú An-26-os ma végleg elbúcsúzott az aktív szolgálattól.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik