Csónak– és hajókikötő tervezésére írt ki közbeszerzést a balatonfűzfői önkormányzat. A 250 férőhelyes csónakkikötőt Tobruk városrészben, a 1024/14 és 1024/27 helyrajzi számú ingatlanokon alakíthatják ki, a 40 férőhelyes, közcélú hajókikötőt pedig a 354/19 és 354/13 helyrajzi számú ingatlanok felhasználásával képzelik el – közölte az Építészfórum.
A csónakkikötő tervezése kapcsán a feladat, hogy az érintett területtel határos ingatlanokra már elkészült fejlesztési tervhez illesszék a tervet. A meglévő fejlesztési tervek a Séd-patak kotrására és mederrendezésére, a tobruki strand parkolójára vonatkoznak, valamint arra a koncepciótervre, ami egy rekreációs közösségi tér és sétaösvény kialakítására készült.
Az Építészfórum arról ír, hogy a Fűzfői-öbölben kiépíteni tervezett hajókikötő esetében ugyanígy figyelembe kell venni a korábbi fejlesztési terveket és a már meglévő vagy folyamatban lévő beruházásokat. Ilyen elkészült beruházás a parti sétány és kerékpárút IV. szakasza, a kültéri sportpark és kerékpáros pihenő, folyamatban lévő pályázatból megvalósuló beruházás pedig a kerékpáros pumpapálya.
Az Építészfórum cikke szerint a konkrét elképzelésekről egyelőre kevés a nyilvános információ. Szanyi Szilvia helyi polgármester februárban posztolt arról közösségi oldalán, hogy egy leendő csónakkikötőhöz kíván megszerezni az önkormányzat a BS kikötő melletti állami területeket. Azt is írta, hogy a csónakkikötőt a tobruki csatorna fejlesztésével valósítanák meg, valamint egy saját vitorláskikötőt is terveznek szálláshelyekkel, “hogy maradjon a település kezében egy olyan kikötő, ahol lehetőségük lesz a helyi gyermekeknek a vitorlás sport megismerésére”.
A most kiírt közbeszerzésre egyébként május 12-ig várják az ajánlatokat.