Védett lett az éticsiga és a pióca Szerbiában

Mostantól az erdei teknős, a tavibéka és a homoki vipera is védett.
Kapcsolódó cikkek

Szerbia területén 2022-től tilos a védett, vadon élő növény- és állatfajok gyűjtése az egyes védett fajok gyűjtésének tilalmáról szóló rendelet értelmében, írta a Szabad Magyar Szó.

Kapcsolódó
Csigatojásból készül kaviár Nógrádban
Önmagában is csemege, de kitűnő kísérője halaknak, húsoknak, sőt desszerteknek is.

A portál a Szerb Hivatalos Közlönyre hivatkozva közölte, hogy Szerbia-szerte védetté nyilvánították a nőszirom (írisz) féléket, az orbáncfűféléket, a fekete zászpát, az állatok közül pedig az orvosi piócát, az erdei teknőst és a homoki viperát.

Kimondottan a Vajdaság területén a szúrós csodabogyó, a nyelves csodabogyó, a sóskafélék, az örménygyökér, a gilisztaűző varádics, és a törékeny gurgolya tartoznak immár a védett növények közé.

Vajdaságban és a Duna mentén, valamint a Braničevoi közigazgatási körzet, a Bori közigazgatási körzet és a Rasinai közigazgatási körzet területén védettnek számít a tavibéka, a kis tavibéka, és a nagy tavibéka.

A Nyugat-Bácskában, Szerémségben, Mačva közigazgatási körzetben és a Braničevo közigazgatási körzet területén pedig védett az éticsiga.

A Nyugat-Bácskai közigazgatási körzet, az Észak-Bácskai közigazgatási körzet, az Észak-Bánáti közigazgatási körzet, a Közép-Bánáti közigazgatási kerület és a Dél-Bánáti közigazgatási körzet területén pedig a különböző csigafélék számítanak védettnek.

Az e rendeletből származó fajgyűjtési tilalom kivételesen nem vonatkozik azokra a védett területekre, ahol a védett területek rendezési tervében vagy éves programjában e fajok gyűjtése megengedett.

Kapcsolódó
Franciaország védelem alá helyezte a tücsökciripelést és a kakaskukorékolást
A vidéki élethez el kell fogadni néhány kellemetlenséget is.