Gabonasiklók bújtak elő Debrecenben

Már el is fogyasztották első napos egereiket.

Ismét örömhírt hozunk a Pálmaház évről évre sikeresen szaporodó lakói, a gabonasiklók háza tájáról, miután a nagyjából két hónapja keltetőbe helyezett hosszúkás, lágyhéjú tojásokból a múlt héten összesen nyolc egészséges utód bújt elő – számolt be a hírről Facebook-oldalán a Debreceni Állatkert.

A négyféle színváltozatban pompázó siklóbébik szépen cseperednek; első vedlésük sikeresen megtörtént, és már el is fogyasztották első napos egereiket. Idő közben a gondozók további tojásokat is felfedeztek a szülők terráriumában, így bízunk a folyamatos szaporulatban.

A Wikipédia szócikke szerint a vörös gabonasikló (Pantherophis guttatus) az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén él, New Jerseytől Florida déli csücskéig, nyugat felé Texasig, megtalálható a tengerszinttől kb. 2000 m magasságig. Nevét arról kapta, hogy gyakran előfordul gabonatárolók környékén.

Elsősorban éjszakai ragadozóként főként rágcsálókkal táplálkozik, de madarakat és denevéreket is elejt. Más siklófélékhez hasonlóan ez a faj sem termel mérget, táplálékát fojtással szerzi.

Kapcsolódó
Döbbenetes fotó készült egy túlméretes halat nyeldeklő kockás siklóról
Az önkéntesek összesen 3 967 új feltöltést küldtek be az MME honlapjára.