Mozaik

Veszélyeztetettek a félreismert denevérek populációi

Fontosak a denevérek, állományuk csökkenése ökológiai veszteség.

A denevérekkel kapcsolatban számos tévhit és előítélet él az emberekben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), illetve a szervezeten belül működő MME Emlősvédelmi Szakosztály egy most induló, négy országot tömörítő, határon átnyúló együttműködési akció keretében igyekszik eloszlatni ezeket.

E fajok védelme kiemelkedően fontos, hiszen rovarfogyasztásukon keresztül kulcsszerepet játszanak az ökológiai rendszerek egészséges működésében.

Ez hívta életre a BAT4MAN projektet, amelyben Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna közösen vesz részt. A projekt célja a denevérek összehangolt védelme, a lakosság szemléletformálása, és egy fenntartható környezethasználat kialakítása a határ menti területeken.

Denevérek

Az emlősállatok egyetlen csoportja, amely aktív repülésre képes. Mellső végtagjaikon a másodiktól kezdve valamennyi ujjuk erősen meghosszabbodott. Közöttük, valamint a törzs oldala között egy vékony bőrredő – a „vitorla” – feszül, amely a hátsó lábra és a farokra is kiterjed. Bőrszárnyuk nem ereszti át a levegőt, röptük különbözik a madarakétól. Az emlősök között egyedüli, hogy térdüket nemcsak befelé, hanem kifelé is képesek mozgatni, ami szükséges a leszálláshoz és a fejjel lefelé függéshez, így lábujjaik sem előre-, hanem hátra néznek. Látásuk gyenge, ultrahangok segítségével tájékozódnak oly módon, hogy az általuk kibocsátott ultrahang az eléjük kerülő tárgyakról, rovarokról visszaverődik, és ezt érzékelik. Európában a rovarevő kis denevérek csoportja honos.

Az elkövetkező két évben a sérülékeny denevérpopulációk felmérése, a veszélyeztetett szálláshelyek gyakorlati védelme, és új búvóhelyek létesítése történik oly módon, hogy a kulturális értékek megóvása és az állat-ember konfliktusok lehetőségének csökkentése is kiemelt szerepet kap.

Fotó: Pixabay

Az ismeretterjesztés eszközei között kiadványok, tájékoztató táblák, vándorkiállítás és film készítése, valamint az online térben való megjelenés szerepel.

A szemléletformálás keretében a célcsoportok tagjai, amilyenek a denevérek által lakott épületek kezelői, lakosok, civil szervezetek, egyházi személyek és szervezetek, szakmailag hiteles információt kapnak a denevérek szerepéről és jelentőségéről annak érdekében, hogy megértsék, mekkora veszteséget jelent az állományok csökkenése, a denevérfajok eltűnése.

A természet, és ezen belül a denevérek megóvása mindannyiunk közös érdeke. A négy országot érintő projektben a partnerek együttműködve már nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten tudnak értékes természetmegőrzési és ismeretterjesztő munkát végezni a jó gyakorlatok megosztásával és a helyiek bevonásával.

Kiemelt kép: Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.