rszolovi/Országalbum
Mozaik

Aggasztóan kevés a víz a Balatonban

Előrejelzések szerint az üdülési szezon végére akár 77 centiméterre is csökkenhet a vízszint.

A hosszú aszályos időszak után hazánk talajának vízhiánya vészes. Ez mind a mezőgazdaságra, mind a turizmusra erős hatással van, hiszen a földek mellett a legnagyobb hazai tavak vízszintje is alacsonyabb az ideálisnál. A Velencei-tónál hónapok óta küzdenek, hogy az ideális közelébe kerüljön a vízszint, de nem jó a helyzet a Balatonnál sem, tájékoztatott a Népszava.

Kapcsolódó
Elindult a viharjelzés a nagy magyar tavakon
A Balatonnál ez már a 88. viharjelzési szezon.

Az elmúlt hetek esőzéseinek köszönhetően ugyan 104-105 centiméterre nőtt a Balaton szintje, ám tavaly ősszel 84-85 centit is mutatott a mérce, ami a téli vízszintnél 25-26, a nyárinál 35-36 centivel alacsonyabb – egyes vitorláskikötőket már nem tudtak használni a hajósok.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közlése szerint a tó vízgyűjtőjére hullott csapadék már tavaly is 30 százalékkal elmaradt a sokéves átlagtól, emiatt már 2021-ben is nagyobb volt az elpárolgott víz mennyisége, mint amennyi a  természetes vízbevétel.

Figyelmeztető jel, hogy míg 1921 és 1999 között nem akadt példa negatív vízháztartási helyzetre, addig az ezredforduló óta a tavaly immár a nyolcadik ilyen esztendő volt. Az elmúlt hetekben ugyan a korábbinál kedvezőbben alakult a csapadékhelyzet, ám a hosszú ideje tartó és halmozódó csapadékhiány miatt a vízgyűjtő-terület erősen kiszáradt, így a lehulló kevés csapadék csak átnedvesíti a talaj felső rétegeit, s emiatt a tó szempontjából nem keletkezik érdemi hozzáfolyás

– emelte ki a főigazgatóság.

Előrejelzéseik szerint az üdülési szezon végére akár 77 centiméterre is csökkenhet a vízszint.

Bár ez a helyzet az üdülőknek nem a legideálisabb, a természet kamatoztathat belőle. A Balaton élővilágával foglalkozó szakemberek folyamatosan arról beszélnek, hogy a Balaton nyári vízszintjének 2019-es megemelése káros, ugyanis a magasabb vízoszlop hatására hőmérsékleti rétegződés alakul ki a vízben, ami beindít bizonyos biológiai folyamatokat, például elősegíti az algavirágzást, éppen ezért elegendő lenne nyáron 100 centiméteren tartani a tavat, sőt, a kutatások azt mutatják, hogy 90 centis vízállás alatt egyáltalán nem alakul ki tartós hőrétegeződés, s így elkerülhető az algásodás is.

Kapcsolódó
Ezer forint alatt aligha lesz lángos a Balatonnál
A megnövekedett költségek miatt a büfések rákényszerülnek az emelésre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.