Szennyezett bányavíz pusztítja a Sajó élővilágát

Márciusban észlelték, hogy vastartalmú szennyvíz folyik az egykori Siderit üzem telephelyéről a Sajó szlovákiai szakaszába. A magyar Országos Vízügyi Főigazgatóság a nemzetközi Duna-védelmi egyezmény keretében és a Magyar-Szlovák Határvízi Bizottságon keresztül kérte a kármentesítés haladéktalan megkezdését.
Kapcsolódó cikkek

A felvidék.ma szerint azóta sem történt semmi az egymásra mutogatások kívül, közben pedig továbbra is ömlik a szennyezett bányavíz a folyóba.

Kapcsolódó
Sárgára színeződött a Sajó Szlovákiában, hazánkban egyelőre nincs jele a szennyeződésnek
Folyamatos a rendszeres vízmintavétel és a laboratóriumi elemzés.

Ma részt vettem a Sajó folyó élővilágának vizsgálatán, mely során három szakaszon vizsgáltuk a vizet. Most már hivatalos: a folyó halott, és ezt egyetlen hatóság sem tagadhatja

– nyilatkozta Varga Tibor, a helyi horgászszövetség tagja.

Rengeteg tetemet találtunk, szinte ellepték az elpusztult folyami rákok tetemei a partot. Nem tudtam, hogy ennyi rák élt a Sajóban. A pusztulás nagysága a vizsgálatot végző állatorvost, Rastislav Grohol környezetvédelmi szakembert is megrázta, könnyes szemmel mondta, hogy ő még ilyet nem látott.

Míg korábban percenként 10 liter szennyező víz kifolyását mérték, mára ez 17 literre emelkedett.

A cink jelenléte a közvetlen kifolyásnál már a régebbi méréseknél is százszorosa volt annak a mennyiségnek, ami a pisztrángnak már halálos dózis.

Ha sikerül megszűrni a vizet, akkor is kétséges a folyó vizének revitalizációja, mivel a kövek alatt sincs élet. Ahhoz hogy visszatérjen, először egy 50 kilométeres szakaszon ki kell tisztítani a lerakódott rozsdát.

A szennyezés a magyar szakaszt egyelőre nem érinti

A folyó szakaszán három helyen végeznek többszöri mérést a kollégáim: Sajópüspökinél, Miskolcon és Muhinál, eddig sehol nem tapasztaltak halpusztulást

– mondta a boon.hu-nak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

Kapcsolódó
4 mázsa elpusztult halat szedtek ki a Balatonból
A halgazdálkodási cég cáfolta a rémhíreket és eloszlatta a pletykákat.