Mozaik

Itassuk és tegyük sötét, biztonságos helyre a mentett denevéreket

Boldogh Sándor/FHNP
Boldogh Sándor/FHNP
A denevérek éjszakai állatok, ezért ha nappal találkozunk velük és az állatok nem sötét rejtekhelyen vannak, akkor szinte biztos, hogy segítségre szorulnak.

Hazánkban 28 denevérfaj fordul elő, melyből 10 elsősorban ember alkotta építményekben keresi nyári szálláshelyeit, nem ritkák nagy épületek padlástereiben vagy panelházak illesztéseiben. Tavasszal a vemhes nőstények nyári szálláshelyeikre vonulnak. A vemhesség alig másfél hónap, a kölykök – fajtól és az aktuális időjárástól függően – május végétől július elejéig születnek meg, írja közösségi oldalán a Fertő-Hanság Nemzeti Park.

Mivel emlősállatok, így utódaikat elevenen hozzák a világra és tejjel táplálják őket. A szürkés színezetű fiatalok 4-6 hét elteltével röpképessé válnak, de néhány hétig még anyjuk gondoskodására szorulnak.

Kapcsolódó
Naponta ezer szúnyogot is elfogyaszt egy denevér
Egyetlen példány élete során több, mint 2.7 millió szúnyogot pusztít el.

Az épületlakó denevérkolóniák rendkívül veszélyeztetettek, elsősorban a szándékos üldözés és zavarás, valamint a búvóhelyek lezárása miatt.

A kölykök az első napokban repülés közben pottyanhatnak le anyjukról, vagy később, mikor önállóbbak, kieshetnek a búvóhelyről. A szerencsésebbeket a macskát megelőzve emberek találják meg, így lehetőség van a segítségre.

Hogyan segíthetünk egy talált denevéren?

A denevérek éjszakai állatok, ezért ha nappal találkozunk velük és az állatok nem sötét rejtekhelyen vannak, akkor szinte biztos, hogy segítségre szorulnak. Ha pincében, padláson, pajtában, redőnytokban, nyílászárók vagy épületek más hézagaiban bukkanunk denevérre, akkor az állat jó eséllyel önként választott búvóhelyén van. Itt nem szabad zavarni őket!

Ha a denevér:

  • a földön kuporog,
  • nappal van és búvóhelyen kívül, kitett helyen találod (pl. egy falon, fatörzsön),
  • macskával vagy más ragadozóval találkozhatott,
  • még fiatal (a legnagyobb hazai denevér testhossza kifejletten is mindössze 6-8 cm). A kölykök júniustól jönnek világra, ilyenkor még szinte szőrtelenek, de szeptemberre már önállóak),
  • odaragadt, beakadt valahova (légypapír vagy rágcsálócsapda, drót, háló stb.), láthatóan sérült (pl. vérzik),
    megzavarták a búvóhelyét (farakás megbontása, építési, felújítási munkálatok stb.),

mindenképpen szüksége van segítségre. Ilyenkor próbáljuk beletenni egy kisebb, zárható dobozba, amibe egy összegyűrt tiszta rongyot vagy kesztyűt tegyünk. Készítsünk elő vizet, például egy palack kupakjában, olvasható az mme.hu denevérmentésről írt posztjában.

A legjobb, ha óvatosan ráborítjuk az állatra a dobozt és szép lassan alácsúsztatunk egy kartont. Ha ez nem megy, ronggyal vagy kesztyűben fogjuk meg a denevért. Tegyük a dobozba,  helyezzük be a lapos itatót, majd zárjuk le a dobozt és tegyük valami nyugodt (és sötét), nem huzatos, kiegyenlített hőmérsékletű helyre, ahol kisgyermekek és háziállatok nem férhetnek hozzá. Élelmet nem kell kapnia, de a vizestálkát időről-időre érdemes ellenőrizni. Ha az állat biztonságban van, hívjuk fel a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságot, mentőhelyet.

Ha szinte csupasz denevérkölykö(ke)t találsz, egy meleg (nem forró) vízzel töltött palackot, zárt edényt is helyezz a dobozba! Az anyjuktól elszakadt kicsik könnyen kihűlnek, ami végzetes lehet számukra

– írja fontos szabályként az oldal.

Soha ne fogjuk meg a denevért a szárnyánál lógatva, mert könnyen ficamot vagy törést okozhatunk!

Kapcsolódó
45 denevért dobtak az utcára egy zsákban Kiskunhalason
A hazánkban előforduló 28 denevérfaj mindegyike védett, elpusztításuk, zavarásuk vagy búvóhelyük lerombolása, károsítása törvénybe ütközik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik