Európa-szerte kuriózumszámba megy a madár, amit Mórahalmon fotóztak

Hazánkban eddig két észlelése volt csak korábban.
Kapcsolódó cikkek

Valószínűleg egy ázsiai pettyeslile került elő Mórahalmon július 8-án, számolt be róla Facebook-oldalán a Birding Hungary.

A ritkaságról készült fotót egy madárhatározó csoportban osztották meg a Facebookon pár nappal később, így a madarat sajnos már nem sikerült visszatalálni.

Facebook / Birding Hungary

Az MME adatbázisa szerint az ázsiai pettyeslile nagyon ritka kóborló, mindössze két hazai előfordulása ismert, Európa többi részén is kuriózumszámba megy megjelenése.

Magyarországon korábban 2000-ben látták a faj egyik példányát Fertőújlakon, valamint 2012-ben Sarródon. Így kijelenthető, hogy 10 év után történt a legújabb észlelés.

Az ázsiai pettyeslilét egyébként nehéz elkülöníteni az aranylilétől és a közeli rokon amerikai pettyeslilétől. Ritka előfordulása okán hazánkban természetvédelmi szempontból kevésbé jelentős faj.

Ázsia északi és Alaszka nyugati részén tundrai környezetben költ. Fészke egy egyszerű talajmélyedés, amit legtöbbször alacsony növényzetben alakít ki. Fészekalja 3-4 tojásból áll, a fiókákat a két szülő közösen neveli fel. Tápláléka rovarokból, puhatestűekből, férgekből, pókokból áll.

Kapcsolódó
Kivételes szerencsével pillantottak meg újra zöld gyurgyalagot Magyarországon
Ez mindössze a harmadik bizonyított előfordulása a fajnak hazánkban.