Facebook/Czene Zoltán
Mozaik

Drávacsehin épült fel az ország legnagyobb szalmalabirintusa

Eddig az 519 bálából megépített zalakarosit tartották az ország legnagyobb labirintusának, ezt múlta felül az ormánsági felépítmény, amely több mint 650 bálából áll, a Kossuth Lajos utcai parkban – írta meg a Bama.

Az építmény érdekessége, hogy ezekből a bálákból később házak épülnek majd.

Németh Tamás polgármester a lapnak elmondta, hogy Drávacsehin a fenntarthatóság és a természetközeliség gondolatának jegyében szalmabálákból, sárból és vályogtéglákból épített házak fejlesztési és építési projektje van folyamatban, erre a célra őriztek meg a tavalyi aratáskor közel ezer szalmabálát, amelyeket a tervezett építések megkezdéséig is szerették volna hasznosítani, így jött az ötlet, hogy az önkormányzat dolgozóinak segítségével labirintust építenek belőle.

A 16,9×9,6 méter alapterületű (és két méter magas) szalmabála építmény alaprajzát előre megtervezték, és kitűzték a területen, s építéskor, Horváth Sándor fafaragó mester segítségével helyenként tartólécekkel megerősítették.

Nyár végéig szabadon látogatható és kipróbálható.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!