Teréz anya: “Az élet kihívás – fogadd el!”

A Török Birodalomhoz tartozó Szkopjéban 1910. augusztus 27-én (egyes források szerint 26-án) született, Agnes Gonxha Bojaxhiu, akit mindenki csak Kalkuttai Szent Teréznek, vagy Teréz anyának ismert. Ő maga augusztus 27-ét, megkeresztelésének napját tekintette igazi születésnapjának, írja a heol.hu.

Szülei szegény albán parasztok voltak, apját nyolcévesen veszítette el. Tizenkét évesen szólította fel egy belső hang a szükséget szenvedők megsegítésére, s tizennyolc évesen lépett be a Loreto Nővérek Rendjébe Írországban, ahová azért ment, hogy a misszionáriusi munkához megtanuljon angolul.

Teréz nővért – nevét Lisieux-i Szent Teréz után kapta – a rend 1929 elején Indiába küldte, ahol tizennyolc éven át tanított egy kalkuttai katolikus leányiskolában. Az utolsó rendi fogadalmat 1937-ben tette le, ettől kezdve Teréz anyának hívták.

Egy vonatút alatt 1946-ban hallotta meg a jézusi hívást, hogy a szegények legszegényebbjei között szolgálja őt. Kérésére a rendje elbocsátotta, s ő 1948. augusztus 17-én, első alkalommal magára öltve kék csíkkal ellátott fehér száriját, kilépett a zárda kapuján. Kitanulta az ápolónői munkát, s Kalkutta nyomornegyedét járva elkezdte összeszedni, ápolni, tanítani az utcán élő embereket, 1949-ben felvette az indiai állampolgárságot.

Teréz anya azt a célt tűzte maga elé, hogy szeretetet és gondoskodást nyújtson azoknak, akikkel senki nem törődik. 1952-ben megalapította a Nirmal Hriday (Tiszta Szív) menedékhelyet a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek. Egyre több önkéntes segítette a munkáját, a kalkuttai egyházi szervezetek, városi hivatalok anyagilag támogatták. Kórházat hozott létre a súlyos betegek számára, otthont alapított az elhagyott, rosszul táplált, testileg-lelkileg sérült gyermekeknek. Gyógyította a betegeket, istápolta a leprásokat, miközben fáradhatatlanul járta a világot. Magyarországra 1986-ban és 1989-ben látogatott

– fogalmazott a portál.

Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el: 1979-ben hatodik nőként ítélték neki a Nobel-békedíjat a szegények és nélkülözők, a betegek és árvák között végzett emberbaráti tevékenységéért. 1971-ben VI. Pál pápától megkapta a XXIII. János-békedíjat, 1972-ben elsőként kapta meg a Templeton-díjat, ugyanabban az évben a Nehru-díjat, 1980-ban India legnagyobb polgári kitüntetését, a Bharat Ratna díjat, 1985-ben Ronald Reagan amerikai elnöktől a Szabadság Érdemérmet vehette át.

A “szegények angyala” által alapított rend keretében ma már mintegy ötezer nővér dolgozik a világ 150 országában.

A szegények és elesettek gyámolítója éppen ma 25 éve, 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg. Tőle idézünk most néhány gondolatot:

,,Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.”

,,A béke egy mosollyal kezdődik.”

,,Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”

,,Nem az számít, hogy mennyit adunk, hanem hogy mekkora szeretet fektetünk az adásba.”

,,Nagy dolgokra nem mindenki képes. De kis dolgokat nagy szeretettel bármelyikünk megtehet.”

,,Az élet kihívás – fogadd el!”

Kapcsolódó

Híres nők, akik soha nem adták fel, kitartásuk követendő példa

Azt mondják, hogy a nők egy része az égből való, talán ezért is vallják oly sokan közülük, hogy soha ne add fel!