Szeptember 8-án 96 éves korában elhunyt a leghosszabb ideig regnáló brit uralkodó, II. Erzsébet királynő, akinek halálával legidősebb fia, Károly herceg III. Károly néven válik Nagy-Britannia és az Egyesült Királyság uralkodójává, valamint a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség országai közül annak a tizenötnek, amelyeknek most is a mindenkori brit uralkodó az államfője.
Az új brit király még hercegi mivoltában járt Erdélyben, ahová 1998 óta jár évről évre visszatér. Rabul ejtette a régió szépsége, nagy tisztelője Erdélynek, az ott élő embereknek. A székelyföldi Zalánpatakon (Valea Zalanului) és a Brassó megyei Szászfehéregyházán (Viscri) házat is vásárolt, utóbbiban 2015-ben hozott létre egy nevével fémjelzett alapítványt, ami a fenntartható gazdaságokat és a helyi hagyományos építészetet támogatja.
Amikor 2017-ben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktorává avatták, méltatásában elhangzott:
Károly herceg Erdély valóságos védelmezőjévé vált az itteni birtokai, alapítványai és egyesületei, a befektetései, a műemlékvédelem és a környezetvédelem iránti érdeklődése, de legfőképpen a személyes példája révén.
Egy korábbi, a BBC4-nek adott interjúban mesélt erdélyi birtokairól, ahol fenntartható gazdálkodás folyik, hangsúlyozva, hogy szerinte Erdély lehet a kulcsa a bolygó megmentésének.
A biodiverzitást kellene a gazdálkodás középpontjába állítani, és meg kell őrizni a változatos környezetet az unokáknak is. Nem szabad úgy gondolni a természetre, ami tőlünk külön, valahol létezik, és amit mi használunk, kizsákmányolunk
– fogalmazott.
Arról is beszélt, hogy Erdélyben a gazdák ma is kézzel kaszálnak, egy vagy két tehenet tartanak, és lószekérrel szállítják a tejet.
Ezeket az ősi életformákat meg kell őrizni, integrált szemléletet kell alkalmazni, a kisgazdálkodó munkája pedig létfontosságú az élelmiszer-biztonság fenntartása szempontjából. Nem kellene hagyni, hogy mindent a nagyvállalatok állítsanak elő
– mondta.
E gondolatok jegyében nem meglepő, hogy az új brit uralkodó nagy tisztelője és csodálója Erdélynek, ahol legutóbb 2022. májusában járt. Akkor ellátogatott a Brassó megyei Rádosra (Roades, Radenthal) is, ahol alapítványa újítja fel a település 15. századi szász erődített evangélikus templomát, amely 2016-ban súlyosan megrongálódott, harangtornya ledőlt.
III. Károlynak, így a brit királyi családnak erdélyi magyar gyökerei is vannak: II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben és az ottani Rhédey-kastélyban nevelkedett.
Erzsébet királynő halálakor Károly méltatta édesanyja érdemeit, aki most már szeretett férjével, a 2021-ben elhunyt Fülöp edinburgh-i herceggel lehet az angyalok között, majd köszönetet mondott neki a szeretetért:
A drága Mamának, aki megkezdte utolsó nagy utazását, hogy csatlakozzon a szeretett Papához, egyszerűen csak annyit mondanék: köszönöm! Köszönöm a családunk és a nép iránti szeretetet, odaadást! Angyalok kísérjék utadat.