Facebook / Harangozó Ágnes Rita
Mozaik

Nemes gesztus: ülőpárnákat készít a hűvös iskolákba és óvodákba

Adni jó. Harangozó Ágnes Rita ülőpárna varrásra invitálja a varrást szerető, jótékony embereket.

Ismét nemes akcióba lendültek a szájmaszkkészítő angyalok – legalábbis ezt jelezte egy Facebook bejegyzés.

Kapcsolódó
112 ezer maszkot varrtak az önkéntes angyalok
Magyar embereknek, magyar emberek keze munkája által készített maszkokat adományoztak ingyenesen a koronavírus-járvány idején tiszta szívvel és szeretettel.

A koronavírus-járvány idején szinte országos lavinát indított el a szájmaszkkészítő angyalok tevékenysége. Akkor a jószívű, tettre kész hölgyek szájmaszkokat varrtak társadalmi munkában, amiket azután odaajándékoztak az önkormányzatoknak és más, rászoruló szervezeteknek.

Harangozó Ágnes Rita, az egyik főszervező legújabb bejegyzésében jelezte, az energiatakarékosság hozta helyzet jegyében ideje tenni valamit a 18 fokra fűtött, hűvös iskolákban tanuló diákokért.

Az ovikban tapasztalt húsz fok is kevésnek bizonyult. Az egyik óvónő jelezte a jótékony “angyalnak”, hogy a kis faszékek a hidegtől szinte sütik a gyerekek fenekét. Ezért döntött egy olcsó, mégis hasznos megoldás mellett a jó szívű önkéntes.

Facebook / Harangozó Rita Ágnes

A szájmaszkok után Harangozó Ágnes Rita kényelmes ülőpárnákat készített a hideg termekben tartózkodó gyerekek számára. Az első 50 darab párnát a helyi óvodának ajándékozta, ahol az óvónők nagyon megörültek a praktikus ajándékoknak.

Bár Rita azt írta, elindította a kezdeményezést, valakinek nem tetszett az eredeti felhívás – amit rövid időn belül valaki kitöröltetett.

Azóta sem érti, miért nem probléma, hogy a gyerekek a bölcsiben, oviban a 18 fokban a földön ülnek. Mindenkit arra buzdít, ha van kedve, csatlakozzon az akcióhoz, hogy kevésbé fázzanak fel a gyerekek.

Kapcsolódó
Egyre több nagycsaládos kér élelmiszeradományt
211 ezer nélkülöző honfitársunk részesült az Élelmiszerbank adományaiból az év első felében.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!