Dió, a bölcsesség forrása
A diót a külalakja miatt régóta az aggyal, bölcsességgel kapcsolják össze.
Már az ógörög nevét is a fejről kapta a dió, nyilvánvalóan a hasonlóság miatt, mintha a dióhéj a koponya lenne, a dió bele pedig az agyvelő.
De a németek szerint az egész diófának nagy jelentősége volt ezen a téren, úgy tartották, hogy aki a diófa árnyékában elalszik, az megálmodja az igazságot. Ezzel együtt az akaratereje is megnő, érzéke lesz a mértékletességhez.
A dió termékenységet ad vagy fogamzásgátló
A diót a termékenységgel is összefüggésbe hozták. Egy magyar népi mondás szerint „Szapora diótermés szapora gyermekáldással jár”.
A szerelem és termékenység ógermán istennőjének, Frejának a fája is diófa volt.
A római korban a sorrentói félszigeten a házasságkötés előtt diót ajándékoztak a menyasszonynak, enélkül nem is jöhetett létre a házasság. „Pane e noce mangiare da sposa”, vagyis a menyasszony kenyeret és diót egyen – tartja a régi mondásuk.
Szintén a házassághoz kötődik a dió szétszórása a lakodalmakon. Ha a házasulandókra diót szórtak, akkor a hiedelem szerint Jupiter termékenységgel ajándékozta meg a nőt. Emellett a lehulló diók csengő hangja a házasság sikerét jelezte előre.
Ha pedig házasság nélkül „besikeredett” egy utód, akkor azt a németek diófáról pottyant gyereknek nevezték.
Szintén német hiedelem szerint terhes asszonynak volt célszerű szedni a diót, mert az ő termékenysége a fa termésére is jó hatással volt.
A spanyoloknál és a románoknál fogamzásgátló szerepet is tulajdonítottak neki: a lakodalom napján az újasszonynak annyi diót kellett a mellényébe rejteni, ahány évig még nem szeretett volna gyereket.
Ha viszont pont az ellenkezőjét szerették volna, akkor a franciaországi Poitou-ban a házasulandók körbetáncolták a diófát a város főterén, ami termékenységet és gyermekáldás esetén sok tejet ígért.
A dió megjósolta a jövendőbelit
A magyar hagyományokban többek között Luca napkor jutott szerep a diónak, mégpedig a jövendőbeli megjóslásában. Luca napján a lányok diót kötöttek zsebkendőjük sarkába. Karácsony böjtjében ébredés után az ablakban feltörték és lassan eszegették. Aki ez idő alatt elhaladt az ablak előtt, az lett később a férjük a babona szerint.
A sziléziai német hajadonok is dió segítségével derítették ki, ki lesz a párjuk. Egy tálba vizet töltöttek, ebbe dióhéjban úszó gyertyákat tettek, melyekre neveket ismerős férfineveket írtak és sajátjukat. Ha két „dióhajó” közeledett egymástól, akkor úgy hitték, az életben is közeledni fognak. Ha az egymással találkozó gyertyácskák lángjai egészen összeértek, akkor már lakodalomra számítottak.
Hasonló szokás élt Székelyföldön is, egy vízzel teli teknő egyik oldalán a fiúk, másik oldalon a lányok neve került dióhéjakba. A teknőt megmozgatták, a hullámok pedig vagy közelítették vagy távolították a szereplőket szimbolizáló diókat.
A későbbi házastárs személye igen fontos kérdés volt, a tót népszokások szerint a lányok karácsony este az üres dióhéjba a vacsora minden fogásából tettek egy kicsit, a két fél héjat összekötötték és a párnájuk alá tették. Úgy hitték, hogy ennek segítségével megálmodják a leendő párjuk nevét.
Osztrák lányok a dióverő botot dobták fel a diófára, ha az fennakadt az ágakon, akkor következő évben esküvőre számíthattak.
Ha viszont úgy alakult, hogy a kérő nem volt megfelelő a leánynak, akkor a francia Landes-ban ebéd után diót szolgáltak fel, ami a visszautasítás jele volt.
Nem csak a házasulandó nőknek, hanem a férfiaknak is volt „tennivalójuk” a dióval: az 1600-as években a német és francia parasztlegények a lakodalom után diófát ültettek a földbirtok legmagasabb pontjára, amely a család és a gazdaság megvédésére volt hivatott.
A dió maga az egész-ség
A dió maga a teljesség, egészség jelképe is. Régi hazai karácsonyi szokás volt, hogy a vacsora alatt mindenkinek az asztalnál kiosztottak egy-egy vagy három-három szem diót. Akiében valami hiba volt, az betegségre számíthatott a következő esztendőben.
Ha pedig megtörtént a baj, legyen ez akár kolera, akár kígyómarás, akkor úgy tartották, hogy azonnal diót kell enni. Megelőzésre pedig legjobb, ha nyakba kötve hordják. Sőt, a csecsemők fürdővizébe is tettek diót.
A spanyolok úgy tartották, hogy ha diófalevelet tesznek a kalapba, akkor a viselőjét elkerüli a fejfájás.
A konyhai mestergerendára akasztott diós zsákocska pedig bőséget hozott az ott élőknek.
Az egész éves időjárásra következtettek abból, hogy 12 üres fél dióhéjba vizet tettek, majd ezeknek az elpárolgásából jósolták meg a különböző hónapok csapadékosságát, ami tulajdonképpen a várható terméssel volt összefüggésben. (Dióskönyv)
