Új fejlesztés jelentett be Magyarország online termelői piaca

A vásárlók igényeit szem előtt tartva új szolgáltatással állt elő Magyarország első számú online termelői piaca. A legalább 90 százalékban* magyar élelmiszereket forgalmazó Közért+ az új, modern és digitalizált törökbálinti logisztikai központjából Budapest teljes területére, valamint Pest megye 61 településére akár három órán belül vállalja a kiszállítást főállású futár kollégái segítségével. A cég a közelmúltban MagyarBrands díjat is nyert az Innovatív Márka kategóriában.
Kapcsolódó cikkek

Idén tavasszal a törökbálinti Atlanta Center területén nyitott a legmodernebb digitális és technológiai elvárásoknak megfelelő új logisztikai központot a Közért+, és ezzel új dimenzióba helyezte az egész élelmiszerláncot. A cég az elmúlt hónapokban nagyságrendeket emelt a szolgáltatás színvonalán azzal, hogy a rendeléseket már másnapra kiszállították, de ezt is tudták fokozni: ősztől már aznap házhoz viszik a csomagokat.

Dr. Rákóczi János, a Közért+ Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese elmondta, folyamatos fejlesztéseik középpontjában mindig a vásárlói igények állnak, állandóan monitorozzák a piaci visszajelzéseket, ez alapján próbálják még magasabb szintre emelni az online nagybevásárlás élményét.

Az online vásárlás volumene a következő tíz évben a tízszeresére nőhet, de mindeközben ez a piac is rendkívül gyorsan változik. Ma már nem feltétlenül a kényelmi faktor az elsődleges felhasználói szempont, hanem trendszerűen minél hamarabb meg is akarják kapni a rendeléseiket a fogyasztók. Erre reagálva tettük lehetővé az aznapi kiszállítást a fővárosban és annak agglomerációjában

– közölte.

Mint fogalmazott, jelenleg Budapest teljes területére, valamint Pest megye 61 településére vállalják akár három órán belül a kiszállítást a főállású futárok segítségével 12 és 20 óra között. A felhasználóknak több idősávot is elérhetővé tettek. Példaként említette, hogy amennyiben valaki reggel 9 óráig leadja a rendelését, úgy akár már délben meg is kaphatja a kért termékeket. Terveik szerint a későbbiekben az aznapi kiszállítást a teljes működési területükre kiterjesztik majd.

Dr. Rákóczi János kifejtette, hogy a kozertplusz.hu az első olyan hazai online élelmiszerkereskedő cég, amely ekkora területen, ekkora szortimenttel és ilyen gyorsasággal dolgozik. A vásárlóknak továbbra sem kell időt tölteniük a sorban állással, nem kell energiát fordítani a cipekedésre, a kényelemhez pedig megfizethető áron juthatnak hozzá, szinte rekordidő alatt.

MagyarBrands díj: az elkötelezettség bizonyítéka

A Közért+ törekvéseit igazolja vissza, hogy a közelmúltban a szakmai bizottság döntése alapján a cég MagyarBrands díjat nyert az Innovatív Márka kategóriában. A program több mint egy évtizede díjazza a magyar vonatkozású márkák közül a legeredményesebbeket, az érintett kategóriában pedig az a márka lehet sikeres, amely folyamatosan újít a meglévő termékein, vagy új fogyasztási igényeket elégít ki, ilyen technológiát vezet be, mindezt a társadalmi hasznosság érdekében.

Büszkék vagyunk a kitüntetésre, mely ismételt bizonyítéka a megbízhatóság és a minőség mellett történő elkötelezettségünknek. Hálásak vagyunk a szakmai zsűri és a fogyasztók bizalmáért és elismeréséért

– fogalmazott Dr. Rákóczi János.

Hozzátette, karakteres magyar termelői hálózat áll mögöttük, a cég pedig küldetésként vállalta, hogy ezt a hálózatot és a résztvevők termékeit piacra juttatják, és minél nagyobb volumennel segítik a versenyképességüket. Amellett, hogy a vásárlók számára is minőséget biztosítanak, a termelőket is helyzetbe hozzák, így ez mindenki számára nyertes pozíciót teremt.

Egy 2018-as kutatás szerint az Európai Unióban 500 kilométer volt az átlag élelmiszerút, azaz minden élelmiszer ekkora utat tett meg a gazdaságoktól a családok asztaláig. Ez a szám Magyarországon még magasabb, de a Közért+ ezen is szeretne változtatni, hiszen az élelmiszerek tápanyaga annál nagyobb mértékű, minél kevesebb idő telik el a termeléstől azok elfogyasztásáig. A Közért+ modellje éppen azért saját, mert hazai termékekre építenek, és ez nem teszi irreálisan drágává az ellátási folyamatot, így folyamatosan kedvező árakat tudnak biztosítani.

Ráadásul a zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, italok, kézműves termékek, húsok és halak, tartós élelmiszerek és háztartási kellékek mellett már baba-mama és egészséges életmód témakörben is széles skálán válogathatnak az érdeklődők a hazai online élelmiszeráruházban, a Közért+ oldalán.

*A vizsgálat a Nébih Magyar termékek aránya az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok kínálatában c. 2020-as kutatásának módszertana alapján készült.

Kapcsolódó
Télen sem kell lemondanunk az ízletes, magyar koktélparadicsomról
Válaszoltak a klímaváltozásra a magyar termelők.