A járványhelyzet és a háborús konfliktus jelentősen csökkentette a nyúlhús iránti keresletet, írta az allattenyesztok.hu.
Az eddig jellemzően a nyúlágazat által felhasznált melléktermékekre manapság más ágazatok is igényt tartanak, és zárt tartás lévén az energiaárak sokat rontottak a jövedelmezőségen. Az átvételi árak emelkedtek, de közel sem úgy, ahogyan az önköltség, így jelenleg veszteséges a termelés. Sokan csökkentették a kibocsátásukat és több telep is abbahagyhatja a termelést.
A nyúlnevelés a többi zárt állattartáshoz hasonlóan, rendkívül magas energiaigényű, többnyire gázzal fűtik az istállókat, villamos árammal működtetik a hűtő és szellőztető berendezéseket, a takarmánykihordó gépeket
– mutatott rá az ágazat energia kitettségére Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.
Ágazati szinten 55-60 ezer tonna takarmányra van szükség évente, aminek a biztosítása jelenleg nehéz feladat. A takarmányköltségek az elmúlt egy évben 35-40%-kal emelkedtek, a távoli országokból érkező vitaminok árai megtriplázódtak, amihez hozzájön az energia- és munkabérköltség növekedése.
A 148-as rendelet alapján a mixomatózis és az RHD (nyulak vérzéses betegsége) elleni vakcinázásra, illetve a levágott nyulak után 8,4 Ft/db (a C001 jogcímen adott) támogatás volt igényelhető évek óta. Ez a lehetőség 2022 augusztustól megszűnt mert az AM felfüggesztette a kifizetéséket a keret kimerülése miatt. Az ilyen állategészségügyi beavatkozások saját forrásból történő finanszírozása rendkívül megterhelő a tenyésztők számára, azonban elmulasztásuk katasztrofális következményekkel járhat az ágazat számára. Juráskó Róberték bíznak abban, hogy hamarosan újra igényelhető lesz ez a fajta támogatás.
Sajnos nemcsak a beruházási, de a működési költségek is drasztikusan emelkedtek, ezért sokan inkább kivárnak a telepkorszerűsítési pályázatokkal
– mondta a terméktanács elnöke.
2022. márciusában megalakult az Európai Unió első, a nyúlágazati szereplőket összefogó szervezete, a European Rabbit Association (ERA), amelynek tagja a Nyúl Terméktanács és Szakmaközi Szervezet, amely emellett újabb 3 évre meghosszabbította az együttműködési megállapodását a Magyar Állattenyésztők Szövetségével.