A Teolnak úgy nyilatkozott dr. Gabi Géza szekszárdi növényvédelmi szakmérnök, hogy a május második felében esett 130 milliméternyi csapadék hatására a levélnedvesség időtartama hosszú volt. A magas páratartalom miatt még délelőtt 11 órakor is nedvesek a levelek egy napsütéses napon is. Az esős napokon pedig 12-96 órás levélnedvesség borítottsági értékek mérhetők.
Ilyen körülmények között nem meglepő a peronoszpóra erős fellépése már a virágzás alatt, csak már elszoktunk tőle az utóbbi években. Azokban az ültetvényekben, ahol megjelent, azonnal vessünk be felszívódó készítményt ellene, mert csak így állítható meg a betegség további terjedése
– javasolta a szakember.
A nappali felmelegedés egyre erősebb, a reggelek nagyon párásak. Ez az időjárás egyre jobban kedvez a lisztharmatnak is.
Ez lehet valamelyik strobilurin, ezen kívül felszívódó szerek kombinációjával is permetezhetünk. A lényeg, hogy erős védelemmel lássuk el a szőlőt, hogy a virágzás alatti időszakban a gombabetegségek támadása visszatartható legyen. Az elkövetkező egy hónapos időszakban kell a legerősebb védelmet folytatni.
A legnagyobb gond most az, hogy annyi eső esett, hogy nem lehet traktorral rámenni a területre, mondta a lapnak Jantner Péter, bátaszéki gazdálkodó. Egyelőre nem lát nagy bajt, eddig kétszer védekezett felszívódó készítményekkel, e hét végére tervezte a harmadik permetezést, kérdés addig mennyi eső esik, el lehet-e végezni a munkát.
dr. Fűzi István szekszárdi agrármérnök szerint a peronoszpóra most vészhelyzetet produkált, a lisztharmat a szokásos formáját hozza, de a peronoszpóra elleni védekezés élet-halál kérdése most a szőlőben.