Veszélyeztetett halritkaságok születtek Debrecenben

A 2021-ben Wroclaw állatkertjéből érkezett Deckert-sügéreknél több mint száz ivadék született.

Az egyelőre centiméternyi apróságok kikelésük óta a szülők óvó gondoskodása mellett nevelkednek a debreceni állatkert Pálmaházában – számolt be a hírről a Zoo Debrecen.

A kameruni Ejagham-tóban endemikus Deckert-sügér (Coptodon deckerti) a vízszennyezés és az abból fakadóan megemelkedett szén-dioxid-koncentráció, valamint egy invazív harcsafaj betelepítése miatt mára jelentősen megfogyatkozott, így súlyosan veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján.

Az állatkert azt írta felhívásában, hogy a többi lakóhoz hasonlóan ők is várják az önzetlen nevelőszülők jelentkezését. A jelképes örökbefogadás nekik sok örömet, az állatkertnek pedig hatalmas segítséget jelentene.

Kapcsolódó
Boborján örökbe fogadott egy Boborjánt a debreceni állatkertben
Pandacsöki Boborján, alias Dolák-Saly Róbert örökbe fogadta a debreceni Nagyerdei Kultúrpark apella kapucinusmajmát, akit történetesen Boborjánnak hívnak.