Mozaik

Már lehet szavazni a 2024-es Év Vadvirágára

Elkezdődött a 2024-as Év Vadvirága szavazása, közölték a szervezők a Facebookon.

Mint írták, ezúttal a szavazásra jelölt fajok főként vízi, illetve vízközeli élőhelyekhez kötődnek, így megtalálhatók álló- és lassú folyású vizekben, mocsarakban, árterekben és nedves réteken egyaránt.

A három jelölt a csodaszép virágokkal rendelkező fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), a különleges életmódú vízipáfrány, a vízi rucaöröm (Salvinia natans) és a meglehetősen termetes mocsári aggófű (Senecio paludosus).

A szavazás 2024. január 5-ig tart, a győztes fajt pedig 2023. január 8-án teszik majd közzé.

Szavazni ezen a linken lehet.

Az Év Vadvirága kezdeményezés célpontjában a hazánkban honos ritka, vagy ritkulóban levő növényfajok megismertetése, védelme és a hozzájuk kötődő problémák feltárása, bemutatása áll. Az országos mozgalom útra indítása óta számos hazai védett vagy védendő növényfajjal foglalkozott, melyek megismertetésén keresztül a természetvédelem és a vadon élő növények iránt érdeklődő emberek sokasága érezte magáénak ezek megőrzésének fontosságát, és vett részt az adott Év Vadvirágához kapcsolódó eseményeken, programokon.

Az év vadvirága címet elnyerte már többek között a csodaszép leánykökörcsin, a kedves kikeleti hóvirág és az impozáns szibériai nőszirom is, de rajtuk kívül még számos látványos, vagy éppen rejtőzködően apró vadvirágunk várja, hogy felfedezze a nagyközönség.

Kapcsolódó
Meglepően jó tapasztalatokat hoztak az egyéves méhlegelők
Megjelentek a hódok és védett növények is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik