1899 óta leláncolva áll a pakisztáni Peshawarban egy fa, miután egy brit tiszt letartóztatta, mivel úgy érezte, hogy el akart szaladni előle. Igen, a fa.
James Suid, egy illuminált állapotban levő tiszt a történelem egyik legfurcsább letartóztatását hajtotta végre a határ közeli Landi Kotalban – írja az Oddity Central. Meg volt győződve arról, hogy el akar szaladni előle a fa, ezért elrendelte, hogy tartóztassák le és láncolják a földhöz. Azóta a láncok helyükön maradtak – ezzel együtt, talán nem meglepő módon, a fa is – és egy emléktábla meséli el a letartóztatása történetét.
Le vagyok tartóztatva
– áll az emléktáblán.
Egy este egy erősen ittas brit tiszt arra gondolt, hogy elszököm eredeti helyemről, és elrendelte, hogy az őrmester tartóztasson le. Azóta letartóztatás alatt állok.
A turisták igen mókásnak találják a rabosított fát, a helyiek viszont a brit elnyomás szimbólumát látják benne, azt sugallja szerintük, hogy minden ellenállást hasonlóan büntetnek.
Ellentmondásos múltja ellenére a leláncolt fa továbbra is fontos látványosság, amely számos utazót vonz térségbe.