Nemzetközi reklámarc lett a rabláncról mentett magyar kutya

Jakob története szívmelengető és párját ritkítja.

Nem mindennapi, sőt ritkaságszámba menő, lélekemelő történetet osztottak meg közösségi oldalukon az orosházi állatvédők.

Mindig örömmel tölt el bennünket, ha egy általunk mentett, és örökbeadott kutya sikertörténetét hallhatjuk, olvashatjuk, és azt megoszthatjuk veletek. Így teszünk most is

– olvasható a Orosházi Állatvédők – Szikhát Kutyamenhely oldalon.

Jakobot több társával együtt, rendőri segítséggel kobozták el egy Orosháza közeli településről, rossz tartás miatt. A saját ürülékében, mocsokban, rövid lánccal a nyakában kellett élnie, ami mély, fájdalmas sebet ejtett rajta.

A kutyus az állatmentőkhöz került. Hosszú kezelések után gyönyörűen gyógyultak sebei, és nemsokára jelentkezett érte egy álomgazdi is. Jakob Németországba költözött, a befogadó család nagyon szereti, a gazdi még a munkahelyére is magával viszi.

Jakob – aki ma már Joshi névre hallgat – gazdája a Trixie kutyakellékeket forgalmazó áruháznál dolgozik, a cégnél pedig annyira megtetszett ez a gyönyörű kutya, hogy ebben az évben a mentett kutyát a Trixie reklámarcaként láthatjuk viszont

– írták a posztban.

Ez annyit jelent, hogy egy magyarországi, történetesen egy volt Szikhát-lakó néz szembe az emberekkel a világ minden olyan táján, ahol a Trixie forgalmazza a termékeit.

Kapcsolódó
Lezárt dobozban tettek utcára tíz kiskutyát Debrecenben
Állatvédő egyesületek mentették meg őket és gondoskodnak majd az elhelyezésükről.