Mozaik

Bronzkori kardot találtak Mezőberényben

Facebook / Ásónyomon - ELTE BTK Régészettudományi Intézet blogja
Facebook / Ásónyomon - ELTE BTK Régészettudományi Intézet blogja
Lelkes önkéntesek segítettek a régészeknek.

Késő bronzkori karddepó került elő Mezőberény határából – írta az ELTE Régészettudományi Intézet.

Az ELTE bronz- és vaskoros csapata március első hetében a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum régészeivel együttműködésben egy késő bronzkori kardleletet tárt föl.

A különleges együttes története még 2014-ben kezdődött, amikor Dombi Zoltán helyi lokálpatrióta fémkereső nélkül fürkészte a határt, új lelőhelyeket keresve.

A határt járva a férfi egy bronz kard markolatára bukkant a szántásban. A fellelt tárgyról értesítette a gyulai és a békéscsabai múzeumot, akikkel együttműködve a fővárosi régészek csapata két, darabokra tört kardot gyűjtött össze fémkereső segítségével.

Dombi Zoltán korábban már számos alkalommal segítette a szakemberek munkáját. Az értékes kardok lelőhelyét évről évre átvizsgálta, hátha előkerül egy újabb informatív tárgy, ám eddig semmilyen új leletet nem sikerült találni a környéken.

A “kincskereső” március elején a korábban talajlazítóval művelt területen egy újabb kard töredékeire bukkant.

Facebook / Ásónyomon – ELTE Régészettudományi Intézet blogja

Az első pengetöredék megtalálása után, még a lelőhelyről telefonálva értesítette Bácsmegi Gábort, a békéscsabai múzeum igazgatóját és Szabó Gábort az ELTE-s csapat vezetőjét. Másnap a békéscsabai múzeum és az ELTE régészei már a lelőhelyen dolgoztak. A csabai régészekhez önkéntesek is csatlakoztak, segíségükkel sikerült a kard minden darabját összegyűjteni és pontosan dokumentálni.

A mezőberényi kardlelet immár három darabból áll: mindhárom kard csészés markolatú, geometrikus mintával díszített darab, valószínűleg egyidőben, valamilyen felajánlás keretében rejtették el őket a Kr.e. 10. században.

A közeljövőben a múzeum és az egyetem csapata egy kisebb ásatással fogja átvizsgálni a lelőhelyet.

Kapcsolódó
Különleges őskori baltát találtak a Zagyva mellett
A különleges eszköz Alattyán közelében került elő. Nefrit tárgyak a térségben nem ismertek, de még a Kárpát-medencében is ritkák.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik