Mozaik

Otthonától 50 kilométerre került elő egy ózdi macska

Hónapok után találtak meg egy eltűnt ózdi macskát. Önmagában már ez is érdekes, de a történetnek van még egy csavarja.

A heol.hu cikke szerint az egri Tizeshonvéd utcában nyávogott az arra járóknak kétségbeesetten az a fekete-fehér macska, amelyikről kiderült, otthonától 50 kilométerre került. Az állat koldulására pénteken felfigyelt egy helyi nő, aki észrevette azt is, hogy sérült. Ez volt Cirmi szerencséje, mert értesített egy helyi civil állatmentőt, aki hazavitte majd orvoshoz szállította az állatot, ott pedig bejelzett a chipolvasó.

A regisztrált chiphez mellékelt telefonszámon aztán egy döbbent ózdi doktornőt értek el. Kiderült, az Egerben kóborló macskája még január végén szökött el otthonról.

Az nem derült ki, hogy a macska hogyan jutott Ózdról Egerbe, de vélhetően nem stoppolt és az sem valószínű, hogy gyalog tette volna meg az utat. A gazdi kiemelte, hogy a chip az ilyen helyzetekben is nagyon fontos. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy a beültetés után az állatorvosi rendelő regisztrálja is a chipet az arra megfelelő adatbázisban, illetve telefonszám, lakcím is meg legyen adva, hogy el lehessen érni a gazdit.

Cirmi egyébként még így sem lett rekorder, néhány éve egy Tamásiban eltűnt macska Hollandiában került elő.

Kapcsolódó
Így védjük meg házi kedvenceinket a veszettségtől
Az idei évben már hét esetben igazolták a betegséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik