Mozaik

Utolsó kívánságaként egy magyar kis faluba vágyott a svájci férfi

Az önkéntesek teljesítették a kérését.

A Herzenswunsch Hospizmobil egy önkéntesekből álló szervezet, mely a gyógyíthatatlan betegek „utolsó kívánságait” igyekszik teljesíteni.

Nemrég arról számoltak be, hogy egy somogyi kis faluba, Lábodba vittek egy 72 éves férfit. Matthias előrehaladott tüdődaganatban szenved, jelenleg egy svájci hospice-házban kezelik, de szerette volna még egyszer látni egykori otthonát és faluját, Lábodot.

Számára az igazi otthon mindig egy kis magyarországi falu volt, ahol egy kis házat vásárolt, hogy elmeneküljön a stresszes hétköznapok elől, és békét találjon. Újra szerette volna látni a települést és megtapasztalni mindazt, amit korábban érzett ott. Ezt örömmel teljesítettük neki

– írták a Facebook-posztban.

A 3200 km-es utat alig két nap alatt sikerült megszervezni, így a férfi és barátnője újra végigjárhatta a múlt magyarországi nyomait.

Az itt töltött napok egyrészt a régi emlékek felfrissítésével, másrészt a magyar erdőkben való megnyugvással, valamint az egykori barátokkal való találkozással telt.

A két napos visszaút során Svájcba jól érezhető volt Matthias hálája és öröme a kívánságának teljesítése miatt.

Kapcsolódó
Elefántokon segített az önkéntes magyar állatvédő a thai vadonban
A kizsákmányolt, sokszor testi és lelki sérült elefántoknak nagy szükségük van az önkéntesek segítségére.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik