Mozaik

Rekordméretű dévért fogtak, mégsem lett országos rekord

Pecaverzum
Pecaverzum
Rámosolygott a szerencse. Vagy mégsem?

Centire pontosan akkora dévért fogtak a Dunából, mint az országos rekord – írta a Pecaverzum.

Nyárádi Ákos rendszeresen a Fóka-öbölnél horgászik, rendszerint keszegezni szokott. Március 15-én hívta a barátját is, kérte, csatlakozzon hozzá, feederezzenek együtt. Aznap két keszegen kívül más nem akadt horogra. Mivel sok etetőanyagot szórtak a vízbe, úgy döntöttek, másnap ismét szerencsét próbálnak.

Este 9 és 10 között nagy volt a csönd, aztán egyszer csak megbillent a botom. Mondtam is, hogy itt van a pontyom. Ülve maradtam a kapás után, mert még felállni sem volt időm, amit a kövezésen elég nehéz megtenni alapból is. Éreztem, hogy húzza nagyon, ezért egyből kiakasztottam a klipszet, hogy vigye nyugodtan. Nekem még nem volt soha olyan dévérem, ami kiakasztatta velem a klipszet

– mesélte Nyárádi Ákos a horgászportálnak.

Ákos percek múlva barátja segítségével partra emelte a kapitális halat, amely akkora volt, hogy alig fért bele a szákba.

Pecaverzum

A hatalmas dévért 63 centiméternek mérték. Digitális mérleg nem állt rendelkezésre, csak egy hagyományos rugós, de ez mindössze három kilót mutatott.

Ákosék furcsának találák ezt, mert a hivatalos országos rekord is pontosan 63 centiméter, viszont mellé 6,02 kilós tömeg társult. A rekordlistát vezető kapitális dévérkeszeget Kiss Ferenc fogta a Rábából még 2014. november 11-én. Így hiába akasztott Ákos hosszúságra ugyanakkora dévérkeszeget a Dunából, mint az országos rekord, az mégsem került veszélybe.

Miután Nyárádi Ákos lemérte a zsákmányt, visszaengedte a Dunába a gyönyörű halat.

Kapcsolódó
Ilyen nagy gardát ritkán fognak az országban
Gigantikus halat akasztottak Mindszenten.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik