Tihany neve hallatán sokaknak az apátság, a levendulamezők és a páratlan balatoni panoráma jut eszébe. De volt idő, amikor az emberek a világ minden tájáról azért zarándokoltak ide, hogy hallják a csodát: a tihanyi visszhangot. Ez a természeti jelenség azonban mára csak halvány emlék – és hogy miért, azt rejtély övezi – írja a VEOL.
Több volt, mint egy egyszerű visszhang
A 19. századi beszámolók és még korábbi források szerint a tihanyi visszhang nem csupán egy szimpla visszaverődött hang volt. Aki a visszhangdombon kiáltott, akár 16 szótagnyi szöveget is visszahallhatott, méghozzá többször egymás után, egyre hangosabban, míg végül úgy zengett, mintha az ég is válaszolna. Nem csoda, hogy Tihany hamar csodaként híresült el.
A jelenség középpontjában a Tihanyi Apátság és a visszhangdomb állt, köztük pedig egy kopár, akadálytalan tér húzódott, amely tökéletesen visszaverte a hangokat.
A hang lassú elhalása
A 20. század elejére valami megváltozott. Egyre többen panaszkodtak arra, hogy a visszhang gyengül, néha pedig teljesen eltűnik. A Balatoni Szövetség 1910-ben már vizsgálatot is indított az ügyben, és Schuller Alajos műegyetemi tanár kapta a feladatot, hogy megfejtse a jelenséget.
Az ő elmélete szerint két dolog zavarhatta meg a természetes visszhangpályát:
- a templom és a domb közötti épületek
- és a templom parkjába ültetett, időközben magasra nőtt fák.
Az első érdemi beavatkozásra 1935-ben került sor: a visszhangdombra kilátóteraszt és lépcsőt építettek, hogy magasabbról kiabálva újra „elkapják” a hangot. Az intézkedés működött – igaz, csak ideiglenesen.
Egyre több ötlet, egyre kevesebb eredmény
A harmincas évek végére már akadtak, akik vitatták Schuller megállapításait. A fák és épületek ugyanis már a visszhang fénykorában is jelen voltak, így más magyarázatokat kezdtek keresni.
A negyvenes évek különleges megoldással próbálkoztak: a „kiabáló-ember” intézményét vezették be. Egy gramofontölcsérrel felszerelt alkalmazott fogadta a turistákat, és ő ismételte hangosan a kívánt szöveget, hogy a visszhang létrejöjjön – mesterségesen.
Később, az ötvenes évek végén újabb szakértőt, egy hangmérnököt kértek fel. Ő ismét a park fáira és az egyik közeli ház alpesi tetőzetére hívta fel a figyelmet. A háztetőt ugyan átalakították lapostetősre, de a visszhang mégsem tért vissza. A fák kivágásával pedig senki nem akarta vállalni a természetrombolás vádját és a költségeket.
Két további elmélet is felmerült. Az egyik szerint az apátság vakolatának síkká alakítása rontotta el a hangvisszaverést – az eredeti, homorú vakolat ugyanis akusztikai szempontból kedvezőbb volt. A másik teória szerint a környék zajterhelése nőtt meg annyira, hogy egyszerűen elnyomja a ma is létező, de halkabb visszhangot.
A visszhang tehát talán nem is tűnt el – csak nem tudjuk már meghallani.
A faluban viszont felejthetetlen élményt nyújt a skanzenba álmodott gasztronómiai időutazás és Feri, az utolsó tihanyi lovász is.
