Csökken a Korond-patak sótartalma, miután a hatóságok kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe – közölte Luci Ervin, a román vízügyi hatóság igazgatója az Agerpres román hírügynökség szerint.
Kinyerik az édesvizet a sóbánya fölötti részen a Korond-patak mellékpatakjából, és a sóbánya alatti területen engedik vissza a Korond-patakba, megakadályozva ezáltal, hogy az édesvíz sóval érintkezzen. A szivattyúzás a patak elterelésén dolgozó céget is segíti a munkában, mivel a víz nem mossa tovább a területet.
Az igazgató szerint a szivattyúkkal szinte a patak teljes vízhozamát átveszik, aminek köszönhetően a patak vizének sókoncentrációja csökkenőben van.
Arról is beszélt, hogy a Kis-Küküllőn lefolyó magas sótartalmú víztömeg elhagyta Gyulafehérvárt, és a Hidroelectrica vállalat továbbra is édesvízzel hígítja azt. A folyó Nagy-Küküllőig terjedő szakaszán további halpusztulást észleltek a szakemberek.
A parajdi sóbányánál hétfőn terepszemlét tartó Bogdan Ivan gazdasági miniszter elmondta, hogy a napi ütemterv átláthatóvá tételét és a határidők betartását kérte a patak elterelésén dolgozó cégtől, ellenkező esetben felbontják vele a szerződést. Azt is hangsúlyozta, hogy a különböző hatóságok összehangoltan, kizárólag a szakértők beleegyezésével dolgoznak.
A Kis-Küküllő magas sótartalma miatt vezetékes víz nélkül maradt Maros megyei településeken eközben valamelyest javult a helyzet: Dicsőszentmárton városban, Vámosgálfalva, Ádámos és Szászbogács községekben hétfőtől ismét biztosítanak emberi fogyasztásra nem alkalmas, csak háztartási munkákra használatos vezetékes vizet a lakosságnak. Amennyiben a víz sótartalma meghaladja a literenkénti 1500 milligrammot, leállítják a szolgáltatást – közölte a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros megyei vészhelyzeti bizottság országos segítséget kért a Kis-Küküllő menti települések vízellátásának hosszú távú biztosításához:
A Kis-Küküllő mentén tíz megye vészhelyzeti felügyelősége segít a vízosztásban az érintett településeken, miután az elárasztott parajdi sóbányából kijutott sós víz miatt szerdán kritikusan megnőtt a folyó vízének sótartalma, ami ökológiai katasztrófát, tömeges halpusztulást is eredményezett. (MTI)
Korábban írtunk arról, hogy akár az egész élővilág elpusztulhat a vizekben, már vergődnek a halak Parajd alatt a tengernél is sósabb vízben, és megmenekülhet a parajdi bánya turisztikai része, a régi bánya beomlása a valószínű