Mozaik

Lelőttek 12 egészséges páviánt a nürnbergi állatkertben

Illusztráció / Pixabayí
Illusztráció / Pixabayí
Az állatkertben tartott állatok időnkénti elpusztítása a Német Állatvédő Szövetség szerint "bevett gyakorlat".

Súlyos bírálatok ellenére helyhiány miatt elpusztítottak 12 egészséges páviánt a nürnbergi állatkertben – írta az MTI.

Állatvédők szerint ez sérti a német állatvédelmi törvényt. A Pro Wildlife, a Német Állatvédő Szövetség, valamint a Német Jogi Társaság az Állatvédelemért bejelentették, hogy bűnügyi feljelentést tesznek.

Az állatkert már 2024 februárjában jelezte, hogy a túlszaporodott majomállományt meg fogják ritkítani, ami rögtön kiváltotta állatvédők heves tiltakozását. Kedden aktivisták betörtek az állatkert területére. A rendőrség előállította a tiltakozó akció résztvevőit. Az állatkert közölte, hogy „üzemi okokból” zárva tart a nap folyamán. Az Animal Rebellion nevű szervezet tüntetést szervezett az állatkert elé a páviánok elpusztítása miatt.

Kinőtték a ketrecet

Az állatkert majomházában az utóbbi időben már negyvennél is több állatot tartottak, bár a házat eredetileg csak 25 kifejlett majomra és néhány fiatal egyedre tervezték. A túlzsúfoltság egyebek között sérülésekkel járó konfliktusokhoz vezetett a páviánok között. Dag Encke igazgató elmondta, hogy az állatkertnek nem volt más választása, mint gyéríteni a majompopulációt, mert más intézmények nem tudták őket átvenni, a nőstényekbe beültetett fogamzásgátló eszközökkel pedig nem érték el a kívánt eredményt. A páviánok elengedése a szabadba, illetve a majomház bővítése nem jöhetett szóba.

A páviánokat lőfegyverrel pusztították el, és tetemüket táplálékként ragadózóknak adták, mint ahogy a külön erre a célra tartott egyéb állatfajok esetében is történik ez az állatkertben.

Ahogy korábban írtuk, Erdélyben gyakran engedéllyel lövik ki a medvéket. Két éve egy borsodi ingatlannal is rendelkező vadász-vállalkozó kilőtte a Svájcból egészen Magyarországi vándorló jeladós farkast.

Kapcsolódó
Gyakorlatozó mentőkutyát lőttek meg Borsodban
Az egész falu felháborodott.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik