pixabay
Mozaik

Székelyföldön lövik ki a legtöbb medvét Romániában

Az elmúlt bő három évben az engedéllyel kilőtt medvék csaknem kétharmada három székelyföldi megyében került puskavégre.

Romániában 2019 júliusa óta 243 veszélyesnek ítélt medvét lőttek ki, és 25-öt fogtak be és helyeztek át hatósági engedéllyel – derült ki a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium honlapján közzétett táblázatokból.

Kapcsolódó
Medvepásztor: a volt milliárdos a világ legjobb munkáját találta meg Székelyföldön
Könyvet írt arról, hogyan gazdagodott meg, miként veszítette el mesés vagyonát és szegényedett el, valamint arról is, hogy élt túl fiatalon egy agydaganatot. Ma boldog ember a medvék között a hegy tetején.

A minisztérium három táblázatban foglalta össze hogy az erre vonatkozó egyes rendeletek értelmében milyen esetekben, milyen településekről kérvényezték, hogy mentesüljenek a barnamedve vadászatának tilalma alól, és lőhessenek ki, vagy helyezhessenek át egy-egy veszélyesnek ítélt egyedet. A táblázatokba azt is rögzítették, hogy a kéréseket jóvá hagyta-e a hatóság, és a jóváhagyás után megtörtént-e az állat kilövése vagy áthelyezése.

A kimutatásokból kiderül, hogy a 2019 és 2022 tavasza között érvényben lévő minisztériumi rendeletek szerint a beadott kérvények mintegy felét hagyta jóvá a tárca, de a jóváhagyott kéréseket sem sikerült miden esetben érvényesíteni. A 2022-es jogszabály immár a preventív beavatkozást is lehetővé tette, itt az elutasított kérésekről már nem ad számot a táblázat.

Az azonban kiderül az adatokból, hogy az engedélyezett kilövések vagy áthelyezések nem mind valósultak meg. Ez év április közepe óta a jóváhagyott kilövéseknek csak a 42 százaléka történt meg, a korábbi jogszabályok szerint jóváhagyott kérések alapján a veszélyes medvék mintegy 80 százalékát lőtték ki.

A táblázatokból kiderül, hogy a legnagyobb gondot Székelyföldön jelentik a nagyvadak.

Innen érkezik ugyanis a legtöbb kérés a problémás állatok kilövésére. Az elmúlt bő három évben az engedéllyel kilőtt medvék csaknem kétharmada a három székelyföldi megyében került puskavégre.

Hargita megyében 81 jóváhagyott kérés nyomán 68 medvét lőttek le, Kovászna megyében a 48 kérés nyomán 47-et, Maros megyében pedig 67 nyomán 44-et. A medvés megyék rangsorában Brassó, Arges és Szeben következik, jóval kevesebb kilőtt nagyvaddal.

A tárca honlapján korábban közzétett statisztikából kiderült: az elmúlt két évben 47 esetben támadt emberre medve Romániában. Emellett 2974 esetben jelentettek be a nagyvad által okozott kárt, a medvekár kétéves összértéke pedig 6,8 millió lej (félmilliárd forint). Hargita megyében 14, ember elleni támadást jegyeztek fel, és a kár több mint 40 százalékát Hargita és Maros megyében jelentették. Jelentős azonban a kár Kovászna, Brassó és Szeben megyében is, az ember elleni támadások statisztikájában pedig Prahova megye áll a második helyen öt esettel.

A medvék azt követően jelentek meg egyre gyakrabban a lakott területeken is Romániában, hogy 2016-ban a Ciolos-kormány betiltotta a populációszabályozás céljából végzett medvevadászatot. Korábban évente 400-450 medve kilövését engedélyezte a minisztérium. (MTI)

Kapcsolódó
Medvebocs mellett tekert el egy kerékpáros Cserháthalápon
Először azt gondolta, egy nagytestű kutya, közelebb érve vaddisznót sejtett.