Mozaik

Íme Otis, Alaszka legkövérebb medvéje

otis, a győztes medve/getty images
otis, a győztes medve/getty images
Az első medveversenyt 2014-ben tartották, azt is ő nyerte.

Az alaszkai Katmai Nemzeti Parkközzétette a Kövér Medve Hetében zajló szavazás eredményét. Az ünnepi héten a rezervátum dolgozói kiválasztanak 12 állatot, fotókat tesznek közzé róluk. Idén múlt szerdától keddig több mint 793 ezer szavazat érkezett a világ minden tájáról, írta az MTI.

Kapcsolódó
Elaltattak egy medvét a Tátrában, mert rászokott a kommunális hulladékra
A szakemberek nem láttak reményt arra, hogy leszoktassák a hulladékgyűjtőkből származó táplálékról és a szinantróp viselkedésről.

Az online látogatók és a medverajongók webkamerákon figyelhették a mackókat, megnézhették az előtte-utána fotókat, mielőtt leadták volna voksukat.

A medvék soványan indulnak a nyárnak, őszig van idejük, hogy a téli álomhoz zsírtartalékokat képezzenek. A Katmai mackói több mint 450 kilogrammosra is megnőhetnek a nyári habzsolás alatt, a téli álom idején azonban testtömegük harmadát is elveszthetik.

Nyáron és ősszel leginkább a Brooks folyónál gyűlnek össze, hogy a vízben az áramlattal szemben, a szaporodási helyük felé úszó lazacokat megfogják. A vadászatukat webkamerán is lehet követni.

A maga 25 évével Otis a vidék egyik legidősebb barnamedvéje. Eleinte nagyon sovány volt, de kitűnő lazacfogó képességei révén gyorsan meghízott, többször is győzött a szavazáson

– mondták a vadőrök a dpa-nak.

Az első medveversenyt 2014-ben tartották, azt is ő nyerte. Akkoriban a szavazás egyetlen napig tartott, azóta hétnapossá bővítették.

A hegyeket, tavakat, patakokat és tengerpartot is magába foglaló hatalmas nemzeti park arról híres, hogy itt élnek a legsűrűbben a barnamedvék.

Évente megrendezett eseményük, a Kövér Medve Hete vidáman és ötletesen ismerteti meg az emberekkel a távolból a sarkvidéki területen élő több mint kétezer barnamedve élőhelyét és az őket körülvevő ökoszisztémát.

Kapcsolódó
150 év után láttak újra medvét Spanyolország északi részén
Ha az állat hosszasan időzik a térségben, a faj újabb példányai is feltűnhetnek ott a közeljövőben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik