Eszter már gyerekkorában is szeretett alkotni, kézműveskedni, s ez a szerelem felnőtt életét is elkísérte.
Nagyon érdekelte a fazekasság, a korongozás, így elsőként ezt igyekezett elsajátítani egy szakkör keretében. Később belekóstolt a szövésbe is, aztán nővére által, aki kosarakat font, a kosárfonás rejtelmeivel is megismerkedett.
A vesszőből készült dolgok már régebben is tetszettek. Utazásaink során mindig megcsodáltam a vidéki paraszt portákon, falumúzeumokban a vesszőből készült kerítéseket, tárgyakat. Mindig terveztem, hogy egyszer, ha alkalom adódik, én is megtanulom a vesszőfonást, és készítek magam is valamit. Mivel a technika tetszett, és a nővérem már foglalkozott a vesszőfonással, amikor a kertünkben szükség lett új komposztálóra, valahogy adta magát a gondolat, hogy a régi helyett az általunk kedvelt technikával készítsünk egy újat
– mesélte Eszter.
A komposztáló 6 évvel ezelőtt el is készült. Akkor még négyszögletes volt, mindenféle, a kertben megmetszett gyümölcsfákról félretett, egyenes suhángokból és mogyoróvesszőből készült.
A vesszőből font komposztálót is ugyanúgy használtuk, mint az előzőeket. Rétegesen tettük bele a kerti és a háztartási zöldhulladékot, fűnyesedéket, földet, hamut, ha kellett locsoltuk és vasvillával időnként átforgattuk. Meglepően jól működött, mivel jól szellőzött, így nem fülledt be
– mondta el Eszter, aki ezután úgy döntött, ő maga is megtanulja a kosárfonást. A helyi művelődési központban régóta működő szakkörhöz csatlakozott. Mestere, Tolvaj Csaba és a társai munkái sok ötletet adtak neki.
A szakkörrel eljártunk néhány közeli kertbe, ahol a tulajdonosok fűzbokrait megmetszhettük, így jutottunk nyers fűzvesszőkhöz. Ebből és a saját almavesszőimből készültek el később a további komposztálók, amik a kezdeti forma után ma már kör alakúnak készülnek
– említette.
A kerek forma gyorsan megvan, nem kell egy teljes óra sem két embernek az elkészítéséhez. Míg egy ember fon, a másik adogatja a vesszőket.
Már tudjuk, hogy kb. 4-5 évig bírja egy fonott komposztáló, utána elöregszik, töredezik. Mi kettőt használunk felváltva, így 2 évig érik benne a komposzt. Ekkor átszitáljuk (főleg a pajorok miatt) és bedolgozzuk a kertbe. Az alapanyag tehát fűzbokorról metszett vessző, azaz nem fűzfa. Ezt sokan összekeverik. De bármilyen vesszőből lehet fonni, ami kellően hajlékony és egyenes – például mogyoró -. Pár hetet mindegyik vesszőt hagytam száradni, hogy ne hajtsanak ki, de lehetőleg még hajlékonyak legyenek. Ezen kívül semmire nem volt szükség. Alja nincsen
– summázta a tudnivalókat Eszter, aki a készítés menetét is elárulta:
A vastagabb fűzvesszőket kör alakban beszúrom a földbe, ezek lesznek a karók. Ha van elég hosszú, 1-1,5 méternél hosszabb fonóvesszőm, akkor lehet kb. 40 centire rakni egymástól. Ha csak rövidebb van, akkor érdemes közelebb tenni a karókat. Belülről állva fonok. Ha vékony vesszőim vannak, többet is összefogok. Mindig a karók elé betámasztom a fonóvesszők végét, aztán váltakozva haladok vele a következőt kívül, aztán belül, majd újra kívül… megkerülve, míg a vessző el nem fogy. Utána a fonás irányába eső következő karóhoz akasztom be a fonóvesszőt és így haladok körbe, körbe. Ha kell, kicsit felhúzkodom, hogy legyen kellő rés a fonatok között a szellőzéshez.
Eszter ügyes keze, ötletessége más alkotásokban is megmutatkozik. Készült már a kertben vesszőből magaságyás, de Eszter és nővére unokái is élvezhetik nagymamáik tudását, hisz tavaly elkészült egy vesszőkunyhó is a gyerekek nagy örömére.
Fotó: Cserháti Eszter
Kiemelt kép: Cserháti Eszter
