A Felvidéken a XVIII. század vége felé alakultak meg az első juhtúró feldolgozó manufaktúrák, melyeknek nagy szerepük volt az azóta is tartó juhtúrós nemzeti ételek megalapozásában.
Ha északi szomszédainknál járunk, a juhtúrós sztrapacska nem maradhat ki a menüből, de vajon ki tudna a fotón is látható finomságnak ellenállni?
![Így készül a szlovák konyha büszkesége, a juhtúrós krémleves 1](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/08/vanonorbi2.jpg)
A tradicionális szlovák nemzeti menü első fogása – a juhtúrós sztrapacska előtt – a demikát, azaz a brindzás (juhtúrós) krémleves, melyet haluskával vagy kockáéra vágott, zsíron megpirított kenyérrel tálnak.
Hozzávalók (4 személyre)
- 250 g juhtúró
- 1 fej vöröshagyma
- 50 gramm zsír
- 4 darab burgonya
- 1 teáskanál őrölt piros paprika
- ½ teáskanál köménymag
- őrölt feketebors ízlés szerint
- csipetnyi só
- 2-3 evőkanál tejföl
- friss metélőhagyma a díszítéshez
Elkészítése
A hagymát kockára vágjuk, zsíron aranybarnára pirítjuk. Hozzáadjuk a köménymagot, az őrölt piros paprikát, a juhtúrót és a kockára vágott burgonyát. Összekeverjük és 1 liter forró vízzel felöntjük. Addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul, közben sóval, őrölt feketeborssal ízesítjük. A levest simára mixeljük, tejföllel krémesítjük, majd apróra vágott metélőhagymával megszórjuk. Vannak helyek, ahol aprított petrezselyemzöldet és reszelt sajtot is szórnak rá.
![Így készül a szlovák konyha büszkesége, a juhtúrós krémleves 2](https://s.24.hu/app/uploads/sites/11/2019/08/vanonorbi1-e1564929247303.jpg)
Galuskával vagy kockára vágott, zsíron megpirított kenyérrel tálaljuk.
Kiemelt kép: Vanó Norbert