Otthon készült

Letarolta a magyar piacot az olcsó kínai méz

Egy év alatt húsz százalékkal csökkent a méz ára.

Egy év alatt húsz százalékkal csökkent a méz ára, az elmúlt tíz évben pedig euróban számítva hatvan százalékos volt az árcsökkenés – közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.

Bross Péter hozzátette, hogy az olcsó kínai méz uralja a piacot: 85 ezer tonna jött be belőle az elmúlt évben, és ennek is 11 százalékkal csökkent az ára. Ilyen kevés pénzért európai méhész nem tud mézet előállítani – hangoztatta.

Ezért vásárolj termelőtől! Laboratórium is kimutatta: hamis a kínai méz
Több, Magyarországon forgalmazott mézet vizsgáltatott be az Országos Magyar Méhészeti Egyesület. A vizsgálatok során több mintában is hamis, kínai mézet mutattak ki a szakértők.

Az elnök kitért arra is: a kínai szabályozás nem tiltja, hogy a mézhez hozzáadjanak vagy abból elvegyenek valamit, ezért ők akár gyantaszűrhetik is a mézet, amivel eltüntetik a méz azonosíthatóságát adó összetevőket, a virágport, a szermaradványokat és egyéb, a méz meghatározására alkalmas elemeket.

Ez Európában tilos, a kínai méz mégis bejöhet

– mondta.

Bross Péter beszélt arról is, hogy a magyar méhészek az idén méhcsaládonként 500 forint jövedelempótló támogatást igényelhettek, jövőre ez 1000 forintra emelkedik, írta az MTI.

Méhek helyett emberek porozzák be a gyümölcsfákat Kínában! Így látta a magyar fotós
Nem szereti, ha az emberek szenvednek. Indíttatása arra készteti, hogy tegyen értük valamit. Akármit. A pillanatok ugyanis mindenről árulkodnak.

Kiemelt kép: Pixabay

Olvasói sztorik