Egy barát születésnapjára készült az első alkotás, ami egy strucc volt, azokból a vasakból összerakva, amit Barta János a ház körül talált. Így indult a szolnoki vasművész karrierje vagy, ahogy Atis barátja nevezi: a RoncstelepArt.
Ez az út egy véletlennek köszönhető. Egy barátomtól kaptam fotókat egyik külföldi útjáról, az ott készült vasszobrokról, kacsáról, struccról, és ezek a művek nagyon megtetszettek nekem és a feleségemnek is. Mondtam is a páromnak, hogy ilyet én is tudnék csinálni. Egy hét múlva ennek a barátomnak kerestem születésnapjára ajándékot, mikor életem párja emlékeztetett bátor kijelentésemre. Este hétre értem haza és reggelre el is készült a strucc
– mesélt a kezdetekről a vasszobrász, akinek nagyon oda kell figyelnie, hogyan gazdálkodik az idejével, hiszen egyelőre még hobbiból készíti a szobrokat, leginkább baráti megrendelésekre.
Ez a művészet egyfajta újrahasznosítás, hiszen valóban roncstelepekről, bolhapiacokról szerzem be az alapanyagot az alkotáshoz. Amit más kidob, abból én készítek valamit. Sokan csinálják ezt a világon, Amerikában scrap metal artnak hívják. Persze, amikor elkezdtem készíteni a szobrokat, én nem nagyon tudtam még erről az irányról
– emelte ki Barta János.
Amikor az ócskapiacot járja a művész, mindig úgy tekint a fémekre, hogy vajon mivé lehet őket formálni. Most leginkább a kis madarak, kacsák, macskák, testéhez keres kanalakat, ez nagyon népszerű lett mióta megosztott róluk pár fotót a Facebook-on. De büszkén mesél a virágokról is, amelyek a személyes kedvencei.
E sorok íróját az életnagyságú gitár nyűgözte le, amely egy az egyben kidobott fémhulladékokból készült, fogaskerekek, csapágyak, láncok, lemezek alkotják a szobrot.
Három gitárt készítettem és mindegyiknél nyomon követhető volt a fejlődés. Minden egyes alkotással tanulok én is, hiszen még közel sem értek úgy ehhez a művészethez, ahogy szeretnék
– szögezte le a szobrász, aki a civil életben szerviztechnikusként dolgozik, járja az országot és késő délután, este ér haza, így nem könnyű időt szakítani a művészetre.
Elmondása szerint egy halat 8-10 óra alatt készít el. A legkisebb madár is 3-4 órát vesz igénybe. A nagy mű, a gitár pedig nem kevesebb, mint 80 óra munka volt.
Mivel minden alkatrészét MÉH telepről szerzetem, csak a takarítás, rozsdamentesítés, csiszolás volt 20 óra. Úgy néztem ki, mint egy mozdonyszerelő
– mesélte nevetve hozzátéve, hogy a civil munka biztonságot ad, de lehet eljön az idő, amikor komolyan el kell gondolkodni azon, hogy a jövőben lehetne egy kézműves kisvállalkozást építeni a fémművészetre.
Barta János egy igazán derűs ember, aki az alkotásban találta meg a kiteljesedését és vidáman mesélt arról is, hogy a Roncstelep art nemcsak a művészetére, hanem a műhelyére is találó jelző.
Nekem nincsenek profi szerszámaim. Van egy kínai hegesztőm, két flexem és két fúróm, meg kalapácsaim, melyeket úgy találtam és újítottam fel. A barátaim szoktak is ugratni, hogy Jancsi, neked semmid nincs! Ez persze vicces túlzás, de az igaz, hogy én tényleg kézműves körülmények közt dolgozom. A halszobromat tűzifa tuskón kalapáltam ki, az üllőm pedig jelenleg egy 10 kilós súlyzó befogva a satuba. De lassan azért fejleszteni fogom a műhelyemet.
Megtudtuk azt is, hogy Barta János következő munkája egy életnagyságú kacsa lemezből és köracélból.
Nagyjából összeállt már a fejemben a mű, de a legnehezebb módszert választottam. Drótot és lemezt veszek hozzá, egyenként készítem el a tollakat, és hegesztem majd a testre
– avatott be a tervezet munkafolyamatba a művész, akinek két nagy lánya van és a 25 éves leány családját nagy öröm érte alig egy hónapja: megérkezett ugyanis az unoka.
Már készítettem is neki egy kis ajándékot, egy mini kalapácsot, olyan 7 centis nagyságban, ha kicsit nagyobb lesz, majd jöhet a papához a műhelybe segíteni
– mondta mosolyogva a mester.
Fotók: Vaskalap Metal Art/Barta János
