Otthon készült

Egymázsás tortát készítettek egy lagzira Nógrádban

Magassága meghaladta az egy métert, a legalsó és legfelső szinteket pedig mintegy 250 marcipán rózsa díszítette.

Több száz marcipán rózsa és tucatnyi masni díszítette azt a hétszintes, háromszáz szeletes esküvői tortacsodát, amelynek minden részletét kézzel készítették a salgótarjáni Godó Cukrászdában – írta a Nool.

A több mint egy mázsás süti egyes szintjeit különböző tartó és merevítő elemek tartották össze, hiszen maga a marcipán burkolat is, több mint 30 kilót nyomott.

A torta magassága meghaladta az egy métert. A legalsó és legfelső szinteket pedig mintegy 250 marcipán rózsa díszítette, ehhez jött a tucatnyi marcipánból készült masni és szalag, a csöppnyi gyöngyök, valamint az aprólékos díszítés

– mondta a portálnak a torta készítője, Kovács Judit.

Művészi tortákat készít Leslie, a vajkrém-rajongó
Mintha a cukrász tűvel és cérnával dolgozott volna.

A marcipán virágok megmunkálása csaknem egy hetet vett igénybe, azonban az igazi problémát a torta szállítása jelentette, ugyanis a rendelés Szlovákiából érkezett. Az eredeti forgatókönyv szerint Szlovákiában, a határhoz közeli kisvárosban, az esküvő helyszínén állították volna össze a tortát, ám a koronavírus miatti szeptember elején érvénybe lépett korlátozások közbeszóltak.

Nem számoltunk a hirtelen fellépő határzárral, de hosszas utánajárás után kiderült, hogy a határon lebonyolíthatjuk az átadást. Ezért újra kellett terveznünk, de a torta a különleges körülmények ellenére is célba

– közölte Tőzsérné Szentgyörgyi Andrea, a cukrászda tulajdonosa.

A fő tortához kisebb torták is tartoztak, így a múlt hét végi lagziban akár egy 700 fős násznép is jóllakhatott a desszertekkel.

Fotók: Facebook/Godó Cukrászda

Tortát neveztek el a Tenkes kapitányáról
A finomság olyan elegáns és egyszerű, mint Zenthe Ferenc is volt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik