Otthon készült

Telekgerendási gazda lett a csabai kolbászkirály

A győztes kolbász két nagy súlyú koca és egy mangalica húsának keverékéből született meg.

A 24. Csabai Kolbászfesztivál november 7-i rendhagyó szárazkolbász versenyére hatvannál több versenymunkával neveztek. Bár a négynapos fesztivál elmaradt, a minimális létszámmal megrendezett megmérettetés valamit pótolt ebből, írta a Beol.

Szinte laborként funkcionált a kolbászház, annyira tüzetesen vizsgáltak meg minden kolbászt a pontozók. A kóstolásnál számított a termék karakteres íze, hiszen a jó csabai kolbásznak ,,kerek” az ízvilága, tehát egyik fűszer sincs túlsúlyban

– olvasható a portálon.

Az idei kolbászkirály a telekgerendási Uhrin Mihály lett. Mégpedig Dorkájával, vagyis sertés vakbélbe töltött kolbászával. A legjobb csabai kolbászért ifj. Juhász Ádám vehette át a serleget. A legkülönlegesebb, egyedi fűszerezésű csabai kolbász díját a békéscsabai Péli István kapta.

A győztes kolbász egy éve készült, és a Dorka nevet kapta. A kolbász két nagy súlyú koca és egy mangalica húsának keverékéből született meg.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Elkészült az ország leghosszabb, három kilométeres kolbásza
Rekord született a győrvári böllérversenyen.
Olvasói sztorik