Ilyen mézeskalács kevés készül az országban

Minden egyes darab gondos munkával és szeretettel készül.
Kapcsolódó cikkek

Az eredeti szakmája szerint kirakatrendező és dekoratőr  Bocsi Csillától az alkotás soha nem állt messze, egészen kicsi gyermekkorától szeretett rajzolni, festeni, kézműveskedni.

Manapság igazi varázslatok születnek a kezei között, amiket ráadásul meg is lehet enni – már ha valakinek van szíve megenni ezeket a csodákat. Csilla ugyanis mézeskalácsokat készít. Nem is akármilyeneket.

Bocsi Csilla

Első mézeskalácsomat 1995-ben születésnapomra kaptam ajándékba, ezután kedvet kaptam, hogy magam is kipróbáljam a készítést. Először karácsonykor, a család részére készítettem mézeskalácsot, később ajándékba, ismerősöknek, barátoknak. A megajándékozottaknak nagyon tetszett, és biztattak, hogy folytassam, próbálkozzak új mintákkal, formákkal. Kutattam könyvekben motívumok, minták után, tanultam az interneten, videókról. Kérdezősködtem mesterektől a vásárokban, tanulmányoztam hímzésmintákat, mondhatni, autodidakta módon tanultam meg a mézeskalács-készítés fortélyait

– mesélt a kezdetekről Csilla.

A mézeskalács-készítés népi kismesterség, amiről Csilla szeretett volna többet tudni, ezért 2012-ben elvégezte az OKJ-s mézeskalács-készítő tanfolyamot. 2017-ben pedig cukrász vizsgát tett.

Bocsi Csilla

A kézműves alkotás, a rajzkészség mindig jelen volt a családunkban. Véletlen, hogy éppen a mézeskalács készítéssel foglalkozom, és nem más kézműves termékkel, de azt hiszem, azokban is éppen annyi örömöt találtam volna. A mézeskalács késztés kinőtte magát az életemben. Az alkotásban, a díszítésben örömöm tellett, és a kedvező visszajelzések adtak lendületet, hogy újabb formákat, mintákat, anyagokat próbáljak ki. A kollégáim, barátaim között elterjedt, hogy szabadidőmben készítek mézeskalácsot, és megkerestek kéréseikkel

– mondta el Csilla.

Bocsi Csilla

És hogy mi adja az ihletet ezekre a csodás formára?

Csilla bevallása szerint a témát az szabja, meg, hogy milyen alkalomra készül a mézeskalács. Általában ajándék, ami családi ünnepekre; születésnapra, névnapra, esküvőre, házassági évfordulóra, keresztelőre, vagy karácsonya, húsvétra készülő meglepetés.

Leginkább azt szeretem, ha szabad kezet kapok, ha rám bízzák a díszítést. Kedvelem a magyar népművészet hímzésmintáit, páratlanul gazdag motívumkinccsel rendelkezünk. A magyar népművészeti mintákat, virágokat, tájjellegű motívumokat nagyon szeretem felhasználni a díszítéseknél. A több száz darab, – azóta több ezer- mézeskalács elkészítése, a folyamatos gyakorlás közben tudtam fejlődni szakmailag

– vallotta be a csodás mézeskalácsok alkotója, aki azt is elárulta, nem csak a karácsonyi szezonban van érdeklődés a finomságok iránt.

Év közben is kérnek mézeskalácsot esküvőre, köszönőajándéknak a vendégeknek, vagy ültetőkártyának. Születésnapra, névnapra, keresztelőre, házassági évfordulóra, családi ünnepekre is rendelnek mézeskalács ajándékot mindazok, akiknek értéket képvisel az egyedi kézműves munka.

Bocsi Csilla

Csillától arra is választ kaptam, meddig tart egy nagyobb kalács megalkotása.

A mézeskalács-készítéshez tartozik az alapanyagok és az eszközök beszerzése is, továbbá a tészta készítése, gyúrás, szaggatás, sütés, fényezés, kontúrozás, terülőmázzal bevonás, majd a díszítés, és a csomagolás. Tágabb értelemben szintén a készítéshez tartozik a tanulás, a továbbképzés, a kísérletezés, az anyaggyűjtés és a tervek, skiccek rajzolása is. Egy új ötlet, forma kidolgozására több időt kell szánni, mint amikor olyan darab készül, amit korábban már többször elkészítettem. Egy mézeskalács doboz elkészítési ideje 12-15 óra is lehet

– avatott be Csilla, akinek ha a kiszúró formái megvannak, és a készítés folyamatát ismeri, egyedül az alapanyagok kiválasztása és beszerzése az új megoldandó feladat például gluténmentes tésztánál.

Ha azonban olyan kalácsra kap felkérést, ami korábban még nem készült, akkor a gyakorlatban az azt jelenti, hogy egyedi sablont kell készítenie, és annak alapján sütni és összeállítani. Az egyedi mézeskalács kivitelezéséhez szükséges idő a folyamattól függően nőhet, ezért Csillának, aki főállásban ügyfélszolgálati területen dolgozik egy energiaszolgáltató vállalatnál, néha nehéz megtalálnia az egyensúlyt az időbeosztásban.

Vörös Erika

Fontos a jó minőségű alapanyagok használata, és az, hogy elegendő időt szánjunk a pontos, precíz kivitelezésre. A sokszor ismételt műveletek, mozdulatok a szakmához tartoznak, már rutinból megy, ez megtanulható

– állítja Csilla, az azonban, hogy mi kerüljön a mézeskalácsra, a színek, formák, üres és teli felületek egyensúlya, az már a tervezés, és ez mindig egyedi. Ez az alkotás folyamata.

Bocsi Csilla

Minden egyes darabot gondosan, szeretettel készítek, és boldoggá tesz, ha azt a visszajelzést kapom, hogy tetszik. Előfordul, hogy a mézeskalácsaim érzelmeket váltanak ki abból, aki kapja, és számomra ez a legfontosabb – hogy örömöt tudok adni

– vallotta be az ügyes kezű sütiművész, akinek még több alkotását megcsodálhatjátok Facebook oldalán.

Bocsi Csilla
Bocsi Csilla
Bocsi Csilla
Bocsi Csilla
Bocsi Csilla
Bocsi Csilla
Bocsi Csilla
Bocsi Csilla
Kapcsolódó
Régimódi, romantikus idők stílusa mai, modern kinézettel ötvözve - ilyen a szalaghímzés
A szalaghímzésnek hangulata, melegsége, csillogása és finomsága van.