Otthon készült

Karácsony előtt is szedik a gombát a somogyi erdőkben

Facebook/Millei Karesz
Facebook/Millei Karesz
A téli fülőkének most van a szezonja.

Bármennyire is hihetetlennek tűnik, még mindig ontják magukból a gombákat a magyar erdők, már amennyiben az emberfia rátalál az ehető finomságokra.

Kapcsolódó
Hajnali fagyban is bőven szedtek vargányát Nógrádban
A mínusz 2 fokos hideg sem volt akadálya az erdőjárásnak.

A Magyar gomba barátok Facebook csoportban a karácsony közeledtével is egymást követik a beszámolók gyűjtött gombákról. Ezek között találtunk egy posztot, melyben Millei Karesz tette közkinccsé múlt hét végi sikeres “kalandját”.

A fotón látható téli fülőkét és laskagombát hárman gyűjtöttük egy Somogy megyei kis falu határában bálványfákról és fűzfákról

– mondta a férfi a Sokszínű vidék érdeklődésére.

Facebook/Millei Karesz

Millei úr – aki Balatonlellén él, és a környék 30-40 kilométeres körzetében járja az erdőket már 32 éve – a települést szándékosan nem nevezte meg, hangsúlyozva, hogy a jó gombász területek felkutatása több tíz év is lehet, így nem olyan egyszerűen hullik az ember ölébe a szerencse.

A téli fülőke egyébként azon kevés gombáink egyike, amelyik akár karácsonykor is gyűjthető. Termőteste ugyanis nem érzékeny a fagyra, ha pedig fejlődése közben tartósan hideg időjárás alakul ki, annak elmúltával újra képes növekedni.

Facebook/Millei Karesz

Sok finomság készíthető a téli fülőkéből. Nagyon jó ízt kölcsönöz leveseknek, pörkölteknek – utóbbit kissé nyálkásítja. Mi általában fasírtot és tócsnit készítünk belőle, amiket teljesen lággyá varázsol ez a gomba

– tudtuk meg Millei Karesztől, aki egy fotón megmutatta azt is, milyen guszta – és bizonyára legalább olyan finom – a fülőke tócsni, a rántott fülőkecsokor és a fülőke fasírt.

Kapcsolódó
600 kiló gombából főztek 3 ezer liter levest
Ekkora mennyiségből még soha és sehol nem főztek ilyet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik