Otthon készült

Ehetetlennek tartják néhány iskola menzájának ételeit Győrben

MTI/Illyés Tibor
MTI/Illyés Tibor
A város polgármestere szúrópróbaszerűen megkóstolja a kifogásolt intézményekben az ebédet.

Egy győri édesapa sok panaszt hallott a közelmúltban szülőtársaitól gyermekére várva az iskola előtt, a téma pedig a menza volt. A férfi megelégelte, hogy gyermekei éhesen járnak haza, ezért megkérdezett másokat is a „Győrben történt történik történni fog” Facebook csoportban, írta a Kisalföld.

Kapcsolódó
Burgonyás csicsóka helyett jércemellet adna a gyerekeknek a polgármester
Tiltakoznak a szülők az ország több településén a mostani tanévben bevezetett menzareform miatt.

Tamasics Gábor posztja megmozdította az iskolai menzával elégedetlen gyerekek szüleit, akik – gyerekeik elmondása alapján – kommentek özönével kapcsolódtak a témához. Akadt, aki lefotózta a hazavitt maradékot, mások kiábrándultságukban a gyerekek szavaival élve mosléknak nevezték a menzai kosztot.

Érintett szülőként és a közétkeztetésben jártasként mondom, hogy botrányos, amit a kölykök elé mernek rakni

– írta egy szülő.

Ecetes uborka ízű leves, hányás főzelék, mócsingos hús

– így egy édesanya.

Sokan már le is mondták gyermekük iskolai menzáját.

Kapcsolódó
Helyi termékekből készül az ökomenza Szarvason
Példaértékű kezdeményezés.

Hogy hány közétkeztető van a városban, az nem ismert, a szülők viszont egyetlen céget emeltek ki ki közülük: az Eatrend Arrabona Zrt.-t, melynek ügyvezetője, Gyura Zsanett reagált az észrevételekre.

Társaságunk több mint tizenöt éve lát el gyermekétkeztetési feladatokat Győr oktatási és nevelési intézményeiben, illetve 2020. november 1-jétől további intézmények ellátása is társaságunk feladata. A panaszok ismeretében honlapunkon létrehoztunk egy online felületet, ami január 29. óta érhető el. Ide is várjuk a visszajelzéseket, észrevételeket, amelyeket kivizsgálunk. Kérjük a szülők együttműködését, segítségét abban, hogy visszajelzéseik hozzánk is eljussanak

– mondta a portálnak a cégvezető.

A szülők a gyerekek panaszait továbbították a közösségi felületre, ahol pillanatok alatt rengeteg kifogást fogalmaztak meg. A szolgáltató ígéri, kivizsgálja az észrevételeket.

A hír eljutott Dr. Dézsi Csaba Andráshoz, Győr polgármesteréhez, aki Facebook bejegyzésben ígéretet tett arra, hogy megkóstolja a kifogásolt menzai kosztot.

A következő hetekben azt is megoldom, hogy szúrópróbaszerűen magam is megkóstolhassam az ebédet különböző intézményeinkben

– fogalmazott a polgármester.

Kapcsolódó
Mindenkit lekörözött a biotermékekre alapozó bécsi iskolai menza
Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy helyi termelőktől vásároljanak és húsmentes ételeket is kínáljanak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik