Otthon készült

Kiválasztották az ország legjobb menzaszakácsait

A megmérettetés ezúttal a „nyári ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” témakörében volt.
Korábban a témában:

Lezárult a Közétkeztetési Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020 elődöntő szakasza és kiderült, melyik 12 közétkeztető csapat jutott tovább a döntőbe. Az október 12-én és 13-án, valamint november 9-én és 10-én tartott eldöntőkön 39 csapat állt a konyhapultok mögé. Közülük a legjobb 12 vehet részt a döntőben, ami 2020. február 6-án, a Sirha kiállításon lesz, tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Mindenkit lekörözött a biotermékekre alapozó bécsi iskolai menza
Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy helyi termelőktől vásároljanak és húsmentes ételeket is kínáljanak.

A KÖSZ 2019-2020 verseny a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV), a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ), valamint a Nébih közös szervezésű szakmai eseménye. A megmérettetés témája ezúttal a „nyári ételek a hagyomány és a megújulás jegyében” volt.

A verseny célja többek között a hagyományos ízek, ételek modernizálása, az étkezési kultúra fejlesztése, valamint az évszakokhoz és szokásokhoz kötődő ételek megismertetése.

A háromfordulós – selejtezőből, elődöntőkből és döntőből álló – versenyre 3+1 fős csapatok (1-1 irányító, szakács, segítő és tartalékos) nevezhettek, a csapattagok között legalább egy 35 év alatti közreműködővel. A versenyzőknek 3 fogásos, a közétkeztetésben is elkészíthető, felnőtteknek szánt menüt kellett megtervezniük, amely előételből vagy levesből, főételből és desszertből áll.

Fotó: Pixabay

A menüsorok egyik kötelező eleme a friss alapanyagokból készült lecsó – zsiradék, hagyma, paprika, paradicsom -, míg az előírt alapanyagok között, a méz mellett, a hazai nyári, friss idényzöldségek és idénygyümölcsök közül kellett felhasználni legalább kettőt.

Újdonság, hogy nem csak kötelezően felhasználandó, hanem tiltott alapanyagokat is meghatároztak a szervezők. E körben az édesítőszerek, az ízfokozók, az élelmiszer színezékek, valamint az ezek valamelyikét hozzáadott formában tartalmazó összetett alapanyagok szerepeltek. Az ételsor elkészítéséhez az összes felhasznált alapanyag nettó beszerzési értéke nem haladhatta meg az egy étkezőre jutó nettó 550 Ft‐ot.

Fotó: Pixabay

Az elődöntőbe összesen 39 csapat jutott be az ország minden szegletéből. Többek között budapesti, győri, hódmezővásárhelyi, kaposvári, nagykanizsai, pécsi és rácalmási szakácsok mérték össze tudásukat. A november 10-én lezárult elődöntő szakasz alapján a legjobb 12 páros vehet részt a döntőben, ha addig legalább 50 adagban a zsűri előtt megfőzik és kitálalják versenymenüjüket. A döntővel párhuzamosan a szervezők a közétkeztetők részére immár hagyományosan szakmai konferenciát tartanak 2020. február 6-án a Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és Horeca kiállításon.

A döntőbe jutott csapatok

  • Hungast Bakony Gaszt, Veszprém
  • Hungast Pécs, Pécs
  • Melódin Róbert, Budapest XIII.
  • Hungast Budapest, Budapest
  • Melódin K&H, Budapest IX.
  • RC Team, Budapest XXII.
  • Deutsche Schule, Budapest
  • Prizma 44, Békéscsaba
  • Eurest Győr, Győr
  • Eurest Rácalmás, Rácalmás
  • Eurest Szeged, Szeged
  • Zrínyi harcosai, Kaposvár

Tartalék csapatok

  • GasztVitál Miskolc, Miskolc
  • Szalki csapat, Szalkszentmárton

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.