Otthon készült

Bibliai alapanyagokkal készült a nyertes süti

ambrus marcsi
ambrus marcsi
Pozsonyi tésztába csomagolt gazdag, gyümölcsös töltelékkel készült az édesség.

A magyar cukrászok, az 1938-as eucharisztikus világkongresszushoz hasonlóan, ismét bekapcsolódtak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeibe. A katolikus világesemény tiszteletére a Magyar Cukrász Ipartestület Vojtek Éva ötletgazda kezdeményezésére pályázatot hirdetett a kongresszus süteményének megalkotására, írta az MTI.

Kapcsolódó
Magyarország Tortája 2021: kihirdették a döntősöket
Idén meghirdették alkategóriaként az Egy a Természettel versenyt is.

A verseny kiírását hosszas egyeztetések előzték meg, amelybe a szakmai testület bevonta Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket, aki egyházi szempontok meghatározásával segítette a verseny előkészítését. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részéről Fábry Kornél főtitkár követte figyelemmel a pályázatot és helyet kapott a zsűriben is.

A pályázóknak számos kritérium szerint kellett a süteményüket megtervezniük, összeállítaniuk. Az egyik legfőbb ezek közül az volt, hogy a termék jellegzetes, meghatározó ízének kialakításában olyan alapanyagokat használjanak a cukrászok, amelyek a Bibliában is megjelennek.

Ambrus marcsi A döntőbe jutott sütemények

Ilyen például a füge, a datolya, a gránátalma, a szeder, a mandula, a dió, a pisztácia, a bab vagy az olívaolaj. Ügyelniük kellett a szakembereknek arra is, hogy alkotásuk a rendezvény jellege miatt egyenként csomagolható és hűtés nélkül is tárolható legyen.

Az első fordulóból az ítészek hét süteményt juttattak be a döntőbe.

  • Fügés keksz (Andrész Petra, Andrész Cukrászda, Biatorbágy)
  • Mandulás szedres kocka (Benczur Sándor, Marcipán Cukrászda, Hódmezővásárhely)
  • Názáret (Czömpöly Eleonóra, Cake Art Cukrászat, Táplánszentkereszt)
  • Egy falat mennyország (Karl Zsolt, Karl Cukrászda, Dunaharaszti)
  • A szeretet íze (Márkus Beáta, Bejó Cukrászda, Békéscsaba)
  • Szent Erzsébet rózsái (Vadócz Jenő, Promenád Kávéház, Balatongyörök)
  • Hála (Csuta Rita, Csuta Cukrászda, Csákvár)

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére meghirdetett versenyt Karl Zsolt cukrászmester pozsonyi tésztába csomagolt gazdag, gyümölcsös töltelékkel készült édessége nyerte .

A zsűri értékelése szerint a nyertes sütemény jól ötvözte termékében a magyar cukrászhagyományokat a Bibliában is megjelenő alapanyagokkal. A győztes alkotásban a narancsos ízvilág mellett megjelenik a mandula, a füge, a datolya, a szilva, a sárgabarack és a méz is.

Ambrus marcsi A verseny győztese, Karl Zsolt cukrászmester

A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével a kongresszus nyitómiséjén csaknem 1300 elsőáldozó gyermek fogja megkapni a nyertes süteményt, amelyet az ipartestület reményei szerint szeptember 3-tól minél több cukrászdában kínálnak majd a vendégeknek.

A 2020 őszéről elhalasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. Magyarország 1938 után másodszor ad majd otthont az eseménynek.

Kapcsolódó
Tortát neveztek el a Tenkes kapitányáról
A finomság olyan elegáns és egyszerű, mint Zenthe Ferenc is volt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik