Korán reggel indultak el a falu határába és sok gyalogbodzát szedtek a jásdiak. Rögtön feltették főzni, még délután is hatalmas üstben rotyogott. Minderre azért kerítettek sort, hogy hagyományaikat ápolják, átadják a fiatalabbaknak, és megmutassák az érdeklődőknek, a turistáknak, akik a folyamat minden részénél velük tarthattak – írta beszámolójában a Veol.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="1536" width="2040" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A készülő lekvárt méretes fakanállal Pintér Mihályné kevergette. Hallatszott hogyan, ugyanis eleik példáját követve a jásdiak köveket raknak az edénybe, az aljára, hogy ne égjen le különleges édességük. A bodzafőzőkő értékes, mivel többen nagyszüleiktől örökölték, évről évre elrakják, megmossák, ha kell, előveszik.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="1354" width="1488" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Azt szintén megtudtuk, hogy hígabb lesz a belőle készült, mint a szokásos gyümölcslekvárok, mégsem használnak hozzá besűrítőt, hagyják egy részét elpárologni, inkább hosszan kavargatják.
Gyalogbodza sok helyen terem a Bakonyban. Úgy szedjük, hogy szárát eleve rövidre vágjuk. Majd következik a lebogyózás és az összenyomkodás. A masszát szőlőprésbe tesszük, az onnan kifolyó lé kerül az üstbe, cukorral együtt. A habját kell elfőzni, hogy ne legyen mérgező, azt gyakran leszedegetjük a tetejéről. Majd üvegekbe, dunsztba rakjuk, de ezzel csak a nap végére végzünk
– sorolta Győry Tünde polgármester.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
