Otthon készült

10 érdekesség a szilveszter legkedveltebb italáról

Unsplash
Unsplash
De vajon mi köze Madame Pompadour melleinek a pezsgőhöz?

Nem tudok pezsgő nélkül élni. Győzelemnél megérdemlem, a vereségnél pedig szükségem van rá

– mondta Napóleon.

Bár a mértékletes alkoholfogyasztás jegyében nem feltétlenül értünk egyet vele, de egy jó pezsgő dugójának a pukkanása még mindig egyet jelent az ünnepléssel, na meg az újév köszöntésével.

Egy pohár pezsgő kortyolása mellett megismerkedhetünk a pezsgővel kapcsolatos érdekességekkel is.

1. A hagyományok szerint 1693. augusztus 4-én találták fel a pezsgőt. A pezsgőt egy francia bencés rendi szerzetesnek, Dom Perignon köszönhetjük, aki a híres szőlőtermő vidéken, Champagne-ban levő Hautvillers apátságban tevékenykedett. Pezsgőt a bor újrafermentálásával, vagyis utóerjesztésével készítette el, a folyadékot pedig egy jól lezárt üvegben hagyta erjedni, így kapta meg a buborékos italt. De van olyan elmélet is, ami szerint csak a pincében felejtett bor utóerjedt az üvegben, amely az erjedési szénsavat megtartva „pezsgővé változott”.

2. Egyes források szerint a champagne-i pezsgőnek magyar gyökerei – pontosabban vesszejei – vannak, ugyanis Magyarországról származó szőlővesszőkből nemesítették az ottani szőlőfajtát.

Unsplash

3. XIV. Lajos imádta a pezsgőt, udvarában be is vezette a pezsgős reggeliket. Így hamar az előkelőségek kedvenc itala is lett. A király még rendeletet is hozott a pezsgőről: a pezsgőspalack űrtartalma csak 1,6 párizsi pint (kilenc deciliter), súlya 25 uncia (azaz 77 dekagramm) lehetett, a dugót pedig a szemsérülések elkerülése érdekében három szálból font kötéllel kellett az üveghez rögzíteni.

4. A kora újkorban az orvosok úgy vélték, hogy a pezsgőben található buborékok gyógyítják a maláriát.

5. A legenda úgy tartja, hogy a pezsgőspohár formáját XV. Lajos szeretőjének, Madame Pompadournak a melleiről mintázták. Bár a történet nem igaz, de az igen, hogy előszeretettel itta a pezsgőt és ki is jelentette, hogy

a pezsgő az egyetlen olyan bor, amitől a nő azután is szép marad, hogy ivott belőle.

6. Talán ez sarkallta Marilyn Monroe-t, hogy kipróbálja a pezsgőben fürdést. Ekkor 350 pezsgőt öntött a kádjába.

Unsplash

7. Visszatérve a pohár formájára: ez nagyban befolyásolja, hogy mennyi idő alatt érezzük az alkohol hatását. Egy vizsgálat során annak a csoportnak a tagjai, akik keskeny szájú pohárból fogyasztották el a pezsgőt, nagyjából 5 perc után, míg azok, akik széles szájú pohárból ittak meg azonos mennyiséget, csak 15 perc elteltével kezdtek ittas állapotba kerülni. A vérben mért alkoholszint azonban mindkét csoport tagjai esetében megegyező volt.

8. A pezsgő szavunkat Gróf Széchenyi István alkotta, aki a Hitel című munkájában elsőként nevezte a franciák buborékos italát pezsgőnek.

9. 1825-ben Pozsonyban alapították meg az első pezsgőgyárat a Magyar Királyságban. 1898-ra már nyolc jelentősebb pezsgőgyár működött az országban.

10. A tanulmányok szerint, 750 ml pezsgőben 49 millió buborék található. Aki nem hiszi, járjon, vagyis számoljon utána!

Kapcsolódó
A klímaváltozás miatt elvesztheti klasszikus ízét a pezsgő
Baj, hogy jóval korábban kezdődik a szüret.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik