Keszthelyi szörpök a világ legjobbjai között

A Spájznál nap mint nap azért dolgoznak, hogy a legjobb minőségű termékeket tegyék a fogyasztók asztalára.

A keszthelyi Spájz Szörp manufaktúra Spájz Bodzavirágszörp, Spájz Téli fűszeres szörp, valamint Spájz Eperszörp termékével nyert nemzetközi díjat.

A Guild of Fine Food által szervezett, Great Taste Awards a világ legnagyobb kistermelői gasztronómiai versenye. Az 1994 óta minden évben megrendezésre kerülő versenyre évente több tízezer terméket neveznek a világ minden tájáról. Az 500 fős zsűriben a világ legjobb séfjei, forgalmazói, étterem-tulajdonosai, ételkritikusai és szakírói foglalnak helyet, akik mindegyik nevezett terméket vakteszt során kóstolnak és bírálnak, majd mindössze néhány száz terméknek ítélik oda a legrangosabb három-csillagos elismerést. A zsűri a márkajelzéstől és a csomagolástól függetlenül az igazán nagyszerű ízeket, illatokat, textúrákat keresi.

A Spájz Szörpök ezúttal is sikert arattak, immár harmadszor.

A benevezett Spájz Bodzavirágszörp, Spájz Téli fűszeres szörp, valamint Spájz Eperszörp termékek mindegyike elismerésben részült: a Spájz Bodzavirágszörpöt és Spájz Téli fűszeres szörpöt két-két csillaggal, a Spájz Eperszörpöt pedig egy csillaggal tüntették ki.

Bálint Áron, a Spájz Szörp Kft. ügyvezető-társtulajdonosa arról beszélt, hogy a Spájznál nap mint nap azért dolgoznak, hogy a legjobb minőségű termékeket tegyék a fogyasztók asztalára, ezért fontos visszajelzés, hogy a Great Taste Awards-on rendszeresen elismerésben részesülnek a termékek, mert ez azt jelenti, hogy termékeik világszínvonalúak és a világ bármely pontján értéket képviselnek.

A nevezett termékek mindössze 20-30%-a részesül elismerésben, csillagot valóban csak a mind ízvilágában, mind összetevőiben kiemelkedő termékek kaphatnak. Hazai, családi vállalkozásként ezért is vagyunk nagyon büszkék erre a hatalmas sikerre. Az elismerésen túl fontos visszaigazolás számunkra, hogy a díjat immár harmadik alkalommal nyertük el, amely pontosan jelzi azt a filozófiánkat, hogy a minőség tekintetében sosem kötünk kompromisszumot

– fogalmazott Bálint Áron.

A szörp a Bálint családban szenvedély.

Keszthelyi, családi tulajdonban lévő manufaktúrájukban 2013 óta készítenek kiváló minőségű szörpöket. Szörpjeiket főként saját termesztésű alapanyagokból készítik, az előállítás során nem dolgoznak sűrítménnyel, a szörpökbe kerülő gyümölcsöket direkt préselik.

Természetes alapanyagokat használnak fel, szörpjeik ízfokozó, aroma-, színezék- és tartósítószer-mentesek, így hagyományos termékeikben kizárólag az alapanyagok természetes íze köszön vissza.

Az előállítás során a modern technikai eszközök adta lehetőségeket ötvözik többgenerációs családi receptjeikkel.

Jágity Fanni – A képen Bálint Kata, Bálint Endréné Ildi és Bálint Áron

A Spájz Szörp kínálatában jelenleg 16 féle szörp található, valamint 5 féle spritz by Spájz szénsavas szörpital, melyek alapjául is a kiváló minőségű Spájz Szörpök szolgálnak.

A Spájz Szörpök a Müller, Kifli.hu, Bortársaság, Culinaris, a spritz by Spájz szörpitalok a SPAR, INTERSPAR, Müller, Kifli.hu, valamint egyes COOP-ok a polcain érhetőek el korlátozott választékkal.

Kapcsolódó
13 szuper ötlet a borsmenta felhasználására
A menta az egyik legrégebbről ismert gyógynövény. Többféle felhasználása ismert mind a háztartásban, mind az egészségügyben.