Otthon készült

Domaszéki üvegművész nyerte a dizájnerek Oscar-díját

A Magyar Zene Házában hét kategóriában adták át az EDIDA (ELLE Decoration International Design Awards) díjait, melynek egyik kategóriáját egy domaszéki iparművész vihette haza.

Az év enteriőrjeit, design márkáját és termékét, az év fenntartható kezdeményezését, fiatal tehetségét és belsőépítészét is díjazta az ELLE Decoration. Az EDIDA-t nemzetközi szinten a design Oscar-díjaként is emlegetik, amelyet második alkalommal osztott ki Magyarországon a magazin.

A jelöltek kiválasztásában több hazai szaktekintély mellett egy világhírű formatervező, Sebastian Herkner is részt vett, a végső győztesekről a közönség döntött. Az év fenntartható kezdeményezése kategóriában pedig az a Domaszéki üvegművész vihette haza a díjat, akinek munkásságáról és találmányáról mi is írtunk már.

Gereczné Deák Zsuzsannának üvegtörmelékből sikerült kifejleszteni a Re-built Glass új szilikátanyagot, amelyből mestermunkaként elkészült egy 8 négyzetméteres mozgó üvegfal és amellyel kiérdemelte az EDIDA díjat.

Tényleg az Oscar-díj gálájához hasonló izgalmak közepette vártuk az eredményhirdetést, hiszen ugyan úgy, egy borítékot felbontva olvasták fel a győztes nevét. Ezért nagyon nagy öröm volt számomra, amikor az én kategóriámhoz értünk és a Re-built Glass Doors és Deák Zsuzsanna kerámia és üveg tervezőművész neve hangzott el

– idézte fel a díjátadót Zsuzsanna, aki talán annak is köszönheti sikerét, hogy rengeteg munkát tett bele az alkotásába, hiszen egy kétéves anyagkutatás, a veszprémi Pannon egyetem anyagkutató tanszékével való szoros együttműködés és rengeteg konzultálás, problémák feltérképezése, megoldáskeresés alapozta meg ennek az ajtónak a megvalósulását.

És Zsuzsanna bár felteszi a polcra a díjat, hiszen tényleg nagy büszkeség ez, de ő maga nem áll meg, szeretné folytatni a kísérletezgetést.

Ebben az évben már kisplasztikákban is megjelenik ez az új anyag, ami az SZTE AlmaMater kiállításán lesz látható először október 19-től. Nagyon izgalmas felületeket képez ennek a két anyagnak a társítása. Úgy gyűjtöm össze művészeti stúdiókból a megszáradt agyagot, ezt újra visszaiszapolom és ebbe 50% építészeti üveghulladékot keverek. Ezek után jött egy még izgalmasabb művelet, hogy különböző hőgörbékkel égettem ezt az üveganyagot és így más és más felületeket, színeket és struktúrákat kapok

– mesélte Zsuzsanna, aki a 360 Design kiállításon, Budapesten is ott lesz, ahol a Re-build Glass üvegpanelek után asztalfelületekben mutatkozik majd meg ez matéria.

 

A csempék és burkoló lapok felé szeretnék tovább haladni, hogy ezekben kézműves, de minőségi és fenntarthatóságra koncentráló elemeket hozzak létre. Sajnos a nagy álmom, hogy cégekkel tudjak együttműködni, még nem indult el és nem valósult meg, de remélem, hogy hamarosan széria gyártott termékekben is megjelenhet majd az én anyagom

– avatott be szakmai vágyaiba is Zsuzsanna, aki munkái mellett tanít is, ami az idejének a közel 70 százalékát lefedi.

A szegedi Vedres István technikumban tanítok grafikát, ami egy nagyon nagy élmény nekem, hiszen fiatalon soha nem hittem volna, hogy egyszer én is oktatni fogok. Nehéz ügy, de nagyon szeretem csinálni. Építészeti technikumként ismerik a szegediek ezt a középiskolát, de egyre nagyobb teret hódít a művészeti képzés

– mesélte Zuszanna, akinek továbbra is egy szép tanya az otthona és próbálnak a családdal minél több időt a természetben, a természettel együtt tölteni és így töltődni.

Ebből merít az én művészetem is, ami a fenntarthatóságra koncentrál, a hulladékoknak a visszaforgatására és ebből az új érték megteremtésére.  Az új üvegagyagomból készülő művészeti alkotásoknak a „Micsoda az ember?” nevet adtam. Azt a kérdést boncolgatom, hogy az ember által alkotott környezet, az Isten által alkotott természet és az ember által létrehozott mesterséges anyagok vajon összegyúrhatóak-e? Alkothat-e az ember úgy, hogy azzal ne romboljon? Tudunk mi emberek teremteni? Vagy minden alkotásunkkal csak rombolunk?

– fontos és nehéz kérdések, de az már előrelépés, ha mindenki megpróbál majd a maga életében válaszokat párosítani hozzá…

Olvasói sztorik