Otthon készült

Hányszor használható a sütőolaj?

Unsplash
Unsplash
Egyáltalán süthetünk ugyanabban az olajban többször is?

Elterjedt nézet, hogy a használt sütőolaj rákkeltő lehet, így sokat minden alkalommal új olajban sütnek, míg mások többször is felhasználják. Kinek van igaza?

Az olaj otthoni körülmények között is többször is felhasználható sütéshez – írja a Tudatos Vásárlók.

Ha újra szeretnénk sütni benne, akkor kihűlés után egy teaszűrőn vagy egy kávéfilteren csorgassuk át, majd tegyük befőttesüvegbe és következő alkalommal nyugodtan süthetünk benne.

Pár alkalom után viszont cseréljük le, mert a hevítés hatására az olajokban valóban keletkezhetnek káros vegyületek, melyeket nem tudunk leszűrni. Otthoni sütés alkalmával ez azért gond, mert az edény alulról kapja a meleget, így az ételről leváló szemcsék a serpenyő alján jobban megégnek, mint az éttermi főzőrendszerekben.

Ezek a káros vegyületek kifejezetten az olaj túlhevítésekor jönnek létre, ha tehát megfelelő hőmérsékleten sütünk az olajban, akkor ettől nem kell tartani. Az ideális sütési hőmérséklet 160-180 fok, efölött az olaj már megég. Ezt akár egy konyhai hőmérővel ellenőrizhetjük is.

Három alkalom után cseréljük le az olajat, főleg, ha rántott ételeket készítünk.

A sült krumpli esetében viszont egyes tesztek szerint még a nyolcadik alkalom után sem változik az olaj szerkezete.

A használt olajat ne öntsük a lefolyóba, WC-be, hanem adjuk le az arra kijelölt helyeken.

Kapcsolódó
Kaposváron házhoz mennek a használt sütőolajért
Egyedülálló program az országban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik